Retrospektív! ZZ blogjának bejegyzése melyben visszaidézi adriai túrájuk élményeit. Bevallom kedvet kaptam magam is az emlékezésre! A hideg folyton visszaûz lakásunk rejtekébe, így sok idõm maradt mostanában olvasni, emlékezni. Egy 2006 szeptember havi túránkat szeretném megosztani veletek, mely remekül sikerült, sok élménnyel lettünk gazdagabbak! Ez még a Magyar Keresztény Motorosokkal való megismerkedésem elõtt volt.
Történt még 2006 nyarán, hogy gyermekkori jóbarátom Pali lecserélte Simson naked motorját egy szintén naked Suzuki GSF 1200 Banditre. Nem is akármilyenre! Gyönyörû polírozott alkatrészek, streetfighter stílusú átépítés! Minõségi változást hozott ez az életében és az enyémben is, hiszen végre velem tarthatott kalandos utazásaim során. Tehát örültünk mindketten! Telt-múlt az idõ, tervezgettük, hogy menni kéne valahová és sikerült is egy hét szabadságot kapnia mindkettõnknek szeptemberre.
Hosszas számításokat végeztünk, éjjeleken át kalkuláltuk az eshetõségeket, míg végre elkészült a nagy túraterv. A legkisebb részletekig kidolgoztuk a semmit. Kalandra vágytunk, nem a kiszámíthatóságra. Úgy döntöttünk megyünk az orrunk után. Egy fix célpontunk volt elsõ napra, a siroki vár. A többit majd meglátjuk. Pali barátom motorjára az indulás elõtti napon elkészült az igen egyedi, bár kissé aszimmetrikus laposvasból „mekkelt” csomagtartó.
Csodálatosan diszharmonikussá tette így a banditát, viszont a pakolási felület lényegesen megnõtt.
Reggel sokat késett a találkozási pontról aminek magyarázatát meghallgatva jót derültem.
Nagy nehezen felmálházta a vasra a rengeteg csomagot és jól lekötözte õket számtalan gumipókkal a biztos rögzítés érdekében. Beöltözés, izgalom, indítás, néma motor és a felismerés amely villámként tudatosult benne. A kissé már gyengélkedõ akkumulátor még mindig a töltõn van a mûhelyben, mintegy tíz méterrel távolabb az üzemszerû mûködést biztosító rendeltetési helyétõl. Ilyen ez a Rock and Roll!
A fõutakat kerültük, próbáltunk elhagyatott másod, harmadrendû utakat használva célba érni.
Egerben természetesen megálltunk a Szépasszony-völgyben és vettünk 1-1 palack vörös és fehérbort.
Innen a sokunknak kedves huszonnégyes úton jutottunk el Sirokra az Interneten kiszemelt kempinghez, amely meglepetésünkre zárva volt. Hiába, utószezonban voltunk már és a túlszervezés sem jellemezte utunkat. A kétségbeesés azonban nem jellemzõ ránk, így találtunk egy helyet ahol kaptunk volna szobát egy családi házban. Lelkem mélyén tudtam, hogy nem erre vágyom és ismerem annyira Pali barátomat is, hogy õ sem. Úgy döntöttünk megnézzük a várat és aztán határozunk. Mikor felmentünk és szétnéztünk már tudtuk, hogy vadkempingezni fogunk. A vár tövében, egy tisztáson tûzrakó hely, asztal és pad hívogatott bennünket. Engedtünk hát a hívó szónak!
Útitársam nagy, kényelmes szovjet katonai sátrat hozott, melynek egyetlen hátránya az üvegszálas rudazat hiánya volt. Helyette örök életû vascsövek alkották a vázszerkezetet.
Az est további része a ropogó tábortûz körül telt el. A tûz mellett hazai kacsasültet ettünk, hozzá finom egri bort kortyoltunk és a csillagokat figyeltük. Ki voltunk erre már éhezve, hiszen otthon a város fényei elhalványítják az égbolt ragyogását és csupán töredékét élvezhetjük a valódi látványnak.
Késõbb mikor már a sátorban próbáltunk elaludni szembesültünk a ténnyel, hogy bizony a hegyekben szeptemberben már hideg van. Hiába, alföldiek és még városiak is vagyunk.
A plusz pulóverek gyorsan elõkerültek a málhából, de sokat nem javítottak a komfortérzetünkön. Az éjszaka hangjai viszont kárpótoltak mindenért. Megkezdõdött már a szarvasbõgés és ezernyi más nesz, madárhang is körülvett bennünket. Tetszett, otthon még kutyaugatás sincs, csak a gépek folyamatos morajlása. Hajnalban aztán már annyira fáztam, hogy inkább úgy döntöttem felkelek. Kibújtam sátrunkból és meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas köd van, mindenünk csupa harmat.
Gondoltam kihasználom az alkalmat és szétnézek így is a környéken. Csodás látványban volt részem, életem eddigi legszebb napfelkeltéjét nézhettem végig. Ködben úszott a meseszerû táj.
Pali barátom ezt végig aludta, aztán késõbb mikor már otthon nézegettük a képeket meg is kaptam érte a magamét . Miért nem ébresztettem fel?
Nem siettünk sehová, kényelmesen reggeliztünk, addig megszáradt a sátor és közben kiterítettük a térképet. Merre tovább? Dobogókõre esett választásunk. Indulás után még megnéztük Galyatetõt és Kékestetõt is természetesen.
Egyetlen gondunk az volt, hogy Budapestet ki akartuk kerülni. Egy finom pizza közben a megoldást is megtaláltuk egy kis szlovák kitérõ segítségével. Parassapusztánál vettünk egy balos kanyart és Kemencét érintve Letkésnél elhagytuk hazánkat. Párkánynál keltünk át a Dunán és a bazilikánál álltunk meg pihenni, nézelõdni.
Innen már csak Dobogókõ volt hátra a napi adagunkból, aztán meg a szállás keresése.
Az elõzõ éjjeli élmények elevenen éltek bennünk, így szerettünk volna ismét sátorozni. Szerencsére alkalmas pihenõhelyekben nem volt hiány, így hamar sikerült sátrat állítanunk. Bõven volt idõnk sötétedésig tüzelõt gyûjteni, aztán már csak a kolbászok sütögetésével kellett foglalatoskodnunk. Sült kolbász, fehér kenyér, madár látta egri bor. Nekünk nem is kellett több! Éjjel ismét volt szarvasbõgés, avarcsörgés. Egy ölyv is tanyázhatott a közelünkben, mert gyakran hallatta hangját. „Kijja, kijja!” Lelkileg felkészültünk ismét az éjjeli hidegre és a ködre, amely viszont elmaradt. Kellemes nyári idõ volt, reggel még harmat sem borított semmit. Más a hely mikroklímája. Nem bántuk.
Reggel ismét beüzemeltük a kis gázégõt és megfõztük a teánkat.
Reggeli, sátorbontás, irány Pest! Pali motoros csizmát akart venni. Bementünk az összes motoros boltba ami utunkba esett, de eddig nem jártunk sikerrel. Pesten volt pár ötletem, így oda tartottunk. Visegrádot azért nem hagytuk ki. Onnan visszafordoltunk és az erdei úton Pilisszentlászlót érintve jutottunk el Szentendrére, majd be Budapestre. Végigjártunk néhány boltot, majd Pali barátom vett egy ugyanolyan csizmát, mint az enyém. Neki is ez volt a legkényelmesebb.
Innen Monorierdõ felé vettük az irányt, hogy Pali egy kedves internetes ismerõsével találkozzon. Picit elhúzódott az örömteli találkozás, így alkonyat volt mire indultunk. Irány a régi ötös, aztán a nullás, majd az M7. Sötétben érkeztünk a Velencei-tóhoz. Vágytunk már a forró fürdõ és egy puha ágy luxusa után, így faházat béreltünk nevetséges összegért. Utószezon, vendég sehol.
Reggel pihenten ébredtünk, körbemotoroztuk a tavat és Agárdon reggeliztünk a tóparton. Hitchcocki hattyúk találtak meg bennünketrövidesenés kérlelhetetlenül követelték a részüket. Gyorsan dobtunk nekik néhány falatot, majd kihasználva az élelemért folytatott csatában kialakult zûrzavart kereket oldottunk.
A gépek kormányát Sümeg felé fordítottuk, ahol Pali bátyja dolgozik. Meglátogattuk és a várat is megnéztük. Kívülrõl.
Úgy történt ugyanis, hogy nekünk sikerült a motorokkal felmenni a meredek macskaköves szerpentinen aminek a tetején közölték, hogy nem lehet leparkolnunk.
A lefelé menet mondhatom izzasztó volt. Utólag nagyon buta ötletnek tûnik, hogy felrobogtunk.
Napi úti célunk Kõszeg volt, ahol nem találtunk alkalmas vadkemping helyett, így egy hivatalosat választottunk. Camping West a neve. A porta zárva volt, vendég is alig akadt. Sátrunkat felvertük, gondoltuk fizetünk majd reggel. Mire készen voltunk lakhelyünk összeszerelésével megérkezett a tulaj is, így tudtuk rendezni a számlát. Kiderült, hogy a kempinges nagyon szereti a motorosokat és jót beszélgettünk vele. Megkérdeztük, hogy használhatjuk-e az udvari sütõt kolbász sütésre. Igennel felelt és rögtön behívott bennünket egy lezárt régi büfébe ahol keresett nekünk acél nyársakat. Addig meg el sem engedett bennünket még egy nagy darab vákuumcsomagolt baconszalonnát nem adott és hozzá két fej hagymát. El sem akartam hinni, hogy ilyen emberek még léteznek. Mivel nem kerestünk boltot és a sültkolbászhoz, szalonnához szerettünk volna inni egy-egy doboz sört megkérdeztem, hogy van-e raktáron söre. Szerettem volna venni 2 dobozzal. Sajnos, mondta ez a büfé már nem üzemel, raktáron nincs semmi, de ad a sajátjából. Meg se sértsem, hogy ki akarom fizetni neki! Kómaszerû sokkban hagytam el az egykori büfét. Este még odajött hozzánk a tûzhöz beszélgetni és megkérdezte, hogy mennyire ismerjük a környéket.
Semennyire, így jól jött ajánlása, mit lesz érdemes megnézni másnap. Reggelre, ígérte rak majd prospektusokat, térképet a motorra. Ott is voltak mire felkeltünk! Hihetetlen vendégszeretet!
Gyönyörû erdészeti utakon kanyarogtunk, megnéztük az óházi kilátót és a Hétforrást szintén.
Aztán ismét kiléptünk az országból és kicsit bemerészkedtünk Ausztriába. Nem nagyon, összesen 10 € húzta a zsebemet amibõl Milka csokikat vettem a családnak. Szinte már közhely, de sokkal olcsóbban az otthoni árnál.
Kicsit kanyarogni szerettünk volna az Alpok alján, de egy jó darabon meggátolt bennünket az útépítés.
Hammernél megnéztünk egy várat és utunkat folytattuk tovább az ötvenes úton.
Oberwart ( Felsõõr) fõutcáját szintén építették, így hosszú sor alakult ki melyet lámpa irányított. Lépésben haladtunk, így leállítottuk a gépeket. Mikor szabaddá vált az út indítottunk, de a bandita meg se nyikkant. Félreálltunk és én kicsit megijedtem. Becenevem Mekk Elek, a láncsprayzésen kívül másban nem remekelek. Szerencsére Pali barátom nem hasonszõrû, rögtön elektromos hibára gyanakodott. A kuplungkarban lévõ mikrokapcsoló volt a ludas. Pali gyorsan orvosolta és nagy megkönnyebbülés közepette indulhattunk tovább.
Következõ megállónk a Güssingi ( Németújvár ) vár volt, mely módfelett tetszett!
( Ez nem saját kép.)
Megtekintését követõen Szentgotthárdon ebédeltünk és szállás felõl érdeklõdtünk.
Az ajánlott helyet elvéthettük, mert beértünk Körmendre és nem láttuk útközben. Benzinkutasok ajánlottak egy jó kempinget Õrimagyarósdon. Az a hosszú egyenes amíg odaértünk nagyon tetszett!
Szembesültünk ismét az utószezon bosszantó olcsóságával és faházat béreltünk.
Rajtunk kívül csak egy házaspár volt. Az esõ egész nap kerülgetett bennünket és mikor a motorokat beparkoltuk a kis elõtetõk alá elkezdett ömleni.
Kit érdekelt már akkor ? Itt nem számítottam rá, de szintén volt szarvasbõgés éjszaka.
Sajnos másnap reggel még mindig kitartóan esett, így a szlovén kiruccanást úgy döntöttünk kihagyjuk és hazamegyünk. Az esõruhát persze felvettük!
Természetesen nem a legrövidebb úton. Nagykanizsán, Kaposváron keresztül értünk Pécsre és élvezkedtünk még egy kicsit a Mecsek szerpentinjein zárásként. Onnan nem a szokott útvonalon mentünk haza, hanem Mohács felé vettük az irányt és komppal keltünk át a Dunán.
Hiba volt. Hihetetlenül unalmas és egyhangú volt a táj egészen Mórahalomig. Szántó és pusztaság. Mindenkinek inkább a Bonyhád, Baja útvonalat javaslom. Szebb.
Nagyon jól éreztük magunkat a hat nap alatt, bár nem mentünk sokat. Összesen 1800 km-t. Nem a nagy távolságokról szólt. Laza, baráti kirándulás, szemlélõdõ stílusban, élvezve a motorozás szépségét! Jó lenne valamikor megismételni!
Száni