„Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét…”(Péld.10.3) Jéhu, a mi Gyuszink biztosan ezzel az igeverssel is tisztában volt akkor, amikor négy évvel ezelőtt jelentkezett arra a teológiai képzésre, amely szombaton, diplomaosztóval ért véget. Az ünnepség az Üdvhadsereg rákoscsabai intézményében volt, ahol megkapta a kiéhezett lelkének 4 éven át biztosított lelki táplálék sikeres megemésztéséről szóló bizonyítványt. Nem tudom hányan indultak az akkori évfolyamban, de biztos vagyok benne, hogy csak azok öten maradtak meg, akiket a Szent Szellem vezetett, mert az Úr számukra ezt jutalmul adta. Kemény eledelt kaptak az biztos, mert a délelőtti előadásokon keresztül ízelítőt is kaptunk belőle. Az egyik külföldi előadó olyat tálalt fel ami, még Gyuszi elmondása szerint is rágós volt, de azért még emészthető. Mi másként vélekedtünk, mert egy idő után volt akinek hirtelen ki kellet menni, - pedig kora nem indokolná a sűrű mellékhelyiségbe járást - és volt aki végighallgatta, de úgy ahogy volt a tányéron, szerintem érintetlenül is hagyta. Isten jó, mert látva a helyzetet elérkezettnek látta az időt arra, - felborítva egy kicsit a programot is -, hogy együtt örülhessünk a mi Gyuszink diploma átvételének. Nagy öröm volt számomra azt látni az arcán, - amit később szóban is elmondott -, hogy nagyon sokat jelentett ez neki. Ez nem az a mondat, ami oly sokszor elhagyja az emberek száját ilyenkor. Látva őt, ez úgy értendő, hogy ő a szívében érzi, és benne él abban, aki ezt a négy évet neki ajándékozta. Hálás Istennek, aki olyan mélységeket, magasságokat stb. ismertetett meg vele, amelyre mindig is ki volt (van) éhezve. Dicsőség az Úrnak mindezért! Mi pedig MKMK-s képviselők akik ott voltunk, hálával borulhatunk le, mert ha nem is vagyunk mindannyian ilyenekre elhívva, az sem véletlen.
Forester