A történet tulajdonképpen akkor kezdõdött, amikor megvettük a kis Yamaha YBR 125-öst, amit fõként Dávid fiam, kisebb részben feleségem használ. Körülnéztem a világhálón, mert szerettem volna információkat gyûjteni a motorról, és akkor bukkantam rá egy igen izgalmas weboldalra. Már elsõ olvasásra lenyûgözött, amit ott láttam. Egyrészt, hogy valakinek van bátorsága beteljesíteni egy nagy álmát és elindulni egy szál motorkerékpárral a világ körül. Másrészt az utazáshoz választott motorkerékpár nem valami nagyköbcentis, bivalyerõs túraendúró, hanem egy kis 125-ös mindenes motor.
Tovább olvasgattam a honlapot és megtaláltam azt a menüpontot, ahol támogatást lehet felajánlani a vállalkozáshoz. Mivel akkoriban még csak valahol Lengyelországban jártak, és csak a következõ hónapokban tervezték, hogy Magyarországot is útba ejtik, így felajánlottam, hogy vegyék igénybe a vendégházunkat, ha erre jönnek. Néhány hét és néhány levélváltás után körvonalazódtak az elképzelések: valamikor április végén érnek ide.
Aztán elérkezett április 27-e, az a nap, amikor találkoztam Gustavóval és Elkével. Úgy beszéltük meg, hogy Balatonfûzfõn találkozunk, õk Budapestrõl jönnek ide, én pedig Csipkerekrõl eléjük megyek és valami szép, érdekes útvonalon hazavezetem õket.
A találkozóra pontosan érkeztem. Pontosan fél óra késéssel. Ebben közrejátszott az is, hogy az eredetinél tervezettnél némileg lassabban tudtam csak haladni, mert elkísért Bori lányom és Kristóf is a 125-ös XT-n. Mindenesetre megérkeztünk a találkozóra. Gustavo mondta, hogy nem gond a késés, õ tulajdonképpen ráér. Végül is igaza lehet, ha cirka öt éve saját maga örömére motorozik a nagyvilágban. Ja, ha valaki még nem olvasta volna el a honlapjukon, akkor elmondom gyorsan én: Gustavo Argentínából indult még 2003-ban. Végigmotorozott Dél-, majd Közép-Amerikán, Mexikón, innen áthajózott az Óceánon és Európában folytatta az utazást. Spanyolországtól csatlakozott hozzá Elke, aki német és szintén egy YBR 125-össel nyomja. A további útvonal Délkelet-Európa, Ázsia, majd Ausztrália! Nem semmi!
Nos, úgy gondoltam, hogy lássanak valami szépet is Magyarországból, ne csak a Nagy Vízfejû Szörnyet (ahogy megboldogult magyartanárom hívta fõvárosunkat), ezért azt terveztem, hogy a Balaton északi partján haladunk egy darabig, majd keresztül a Balaton-Felvidéken.
Utunk elsõ állomása Tihany volt. Világutazóink a magyar rögvalóságból is ízelítõt kaphattak, amikor a Tihanyi-félsziget partján vezetõ úton kényelmesen gurulva majdnem eltaposott minket a szembõl szabálytalanul elõzõ BMW X5-ös. Szerencsére jó reflexekkel és jó fékekkel hárítani tudtunk. Feldübörögtünk (na jó, én dübörögtem, õk inkább zümmögtek) az Apátságig. Leparkoltuk a motorokat - a környéket tömegesen ellepõ kínai túristák legnagyobb örömére, felsétáltunk az Apátsághoz, gyönyörködtünk a páratlan panorámában, fényképeztünk és beszélgettünk.
Tihanyból továbbmentünk a Balaton északi partján, útbaejtve Balatonudvarit, ahol vendégeinknek megmutattam azt a temetõt, ahol egyedülálló módon szív alakú sírköveket láthatunk. Ezeket az érdekes alakú síremlékeket a helyi kõfaragó mester alkotta valamikor a XIX. század elsõ évtizedeiben.
Egészen Révfülöpig mentünk a parton, ahol északnak fordultunk, hogy átvágjunk a Balatonfelvidéki Nemzeti Park gyönyörû tájain. Ez számomra Magyarország egyik legszebb vidéke, nagyon szeretek ezen a környéken utazgatni. Kõvágóõrs után egy kanyarban találhatjuk azt a korabeli mosóházat, amit néhány éve gyönyörûen felújítottak. Régen ide jártak az asszonyok a faluból mosni: a házon haladt keresztül egy forrás, illetve az ebbõl fakadó patakocska. A felduzzasztott vízben lehetett mosni - akkoriban nem nagyon használtak még sem foszfáttartalmú mosóport, sem vízlágyítót, így a környezetszennyezés fogalmát sem nagyon ismerhették. A mosóház mellé épült egy vágóhíd is, ahol alkalmanként a környékbeli gazdák levágásra szánt állatait dolgozták fel.
Gustavo és Elke érdeklõdve olvasták a három nyelven is kihelyezett tájékoztató tábla mondanivalóját.
A motorok közben pihentek a közelben. Elnézve a két YBR hátuljára felragasztott országjelzõ matricák bizonyságát, minden okuk meg is volt a pihenésre, hisz jó hosszú utat bejártak már, mire elértek ennek a kis országnak ebbe a piciny szegletébe. Szégyenkeznünk persze nem kell, hisz - ahogy a világjárók is megjegyezték - nagyon sok szép dolgot láthat az errefelé utazó.
Továbbindultunk a gyönyörû és forgalommentes úton, így még az sem okozott problémát, hogy a fotózás kedvéért néha mindkét sávot elfoglaltuk. Remélem a rendõrhatóság nem fogja a következõ képeket terhelõ bizonyítékként felhasználni ellenünk! (Ugye, Száni! :-) )
Következõ állomásunk rögtön a következõ községben, Kékkúton volt. Itt fakad a Theodora-forrás, ahol a hasonló nevû ásványvizet is palackozzák. Az út melletti szépen kiépített nyílvános forrásnál bárki megkóstolhatja a föld mélyébõl feltörõ kristálytiszta, hûs "ásványvizet". Mi is így tettünk, nagyon jól esett.
Tapolca irányába indultunk tovább, csendes, kanyargós felvidéki utakon. Majd Sümegre látogattunk, ahol megpihentünk a Várhegy lábánál lévõ parkolóban és ettünk egy kis fagylaltot.
Délután kényelmesen megérkeztünk Csipkerekre, ahol Kati egy remek vacsorával várt minket.
Gustavóék beköltöztek a vendégházba, vacsoráztunk, beszélgettünk és feltöltöttük a nap fotóit a számítógépre.
Én csináltam még néhány képet a motorjaikról is. Mint már az elõzõekben is említettem, minden országban, ahol jártak, felragasztottak egy-egy matricát a motor hátuljára. Persze ezek nélkül sem mindennapi látvány ez a két motor, a nagy alumínium kofferekkel, illetve az argentín és spanyol rendszámmal!
A technikán is meglátszik a sokszor viszontagságos körülmények között megtett nem kis távolság. Gustavo motorjának elsõ teleszkópja annyira elöregedett már, hogy csupán körülbelül 2 centiméter (!) a rugóútja. Panaszkodott is a tulajdonos, hogy szinte mintha nem is csillapítana az eleje. Persze ezen elõreláthatólag a közeli jövõben segíteni fog egy szintén az utazást támogató Yamaha-díler.
Leginkább a krómozott részeken látszik meg az elhasználódás, de a motor összképe is azt sugallja, hogy komoly túra áll a hátuk mögött!
És íme a bizonyíték, hogy mennyi-mennyi kilóméter van már a vasakban, amik a megtett nagy távolságok ellenére is hûséges igáslóként szolgálják gazdáikat. Gustavo motorja egyébként a "Garota" névre hallgat, ami portugálul kislányt jelent, míg Elke motorja az arisztokratikusabb hangzású "Milton" nevet kapta a keresztségben.
A kitûnõ vacsora után viszonylag korán nyugovóra tértünk. Reggel a közösen elfogyasztott reggeli közben átbeszéltük további terveiket. Megnéztük a térképen, hogyan tudják elérni következõ uticéljukat, Zágrábot úgy, hogy közben tehessenek egy kis kitérõt Szlovéniába is.
Aztán elérkezett a búcsúzás ideje. Felmálházták hûséges teherhordóikat, a két kis Ybrahimot. Csináltunk egy utolsó csoportképet.
Nyeregbe pattantak, délnek fordultak és haladtak tovább. Várja õket a messzeség.
Természetesen nem csak a tõlük kapott képeslapok maradtak nálunk, hanem az együtt töltött idõ, a közös élmények, a barátság emlékei is. Remélem, még találkozunk valahol!
Isten áldjon titeket Gustavo és Elke, és vigyázzon rátok utatokon!