Hírek
Pünkösd

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfõn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
„Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe. Hirtelen olyan hang hallatszott az égbõl, mint amikor erõs szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte õket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette õket erre. Az ünnepre sok istenfélõ zsidó gyûlt össze Jeruzsálemben a világ minden tájáról. Amikor meghallották ezt a zúgást, mindenfelõl odagyûltek az emberek, és nagyon meglepõdtek, mert mindenki a saját anyanyelvén hallotta õket beszélni.” – Apostolok cselekedetei 2. fejezet, 1-6. vers, Egyszerû fordítású Biblia
A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tûz volt, Isten jelenlétének, kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség elõjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése elõtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelõ János is jövendölt. (Jézus) majd "Szentlélekkel és tûzzel fog benneteket megkeresztelni"
/Wikipédia/
"Jöjj, Szentlélek, száll le rám..."
http://www.youtube.com/watch?v=hQp5agMG72s