Hírek

Az õsz sok mindent jelenthet nekünk – ha egyáltalán meg tudunk állni egy kicsit gondolkodni rajta. Minél közelebb élünk a természethez, annál jobban érzékeljük, hogy a növények sorban meghozták termésüket. Bõven vagy szûkebben, de az idén is van termés. Ezért a termésért sokaknak kellett dolgoznia, de akik ezt tették, mindig tudják, hogy sok tényezõ van, ami nem rajtuk áll, amit csak remélni tudnak. Nem tudják az idõjárást befolyásolni, hogy kedvezõ legyen, a napfényt sem lehet semmivel helyettesíteni, ezeket csak úgy kapja az ember. Az életünk is egy hasonló termõföld. Vannak adottságaink, életkörülményeink, és vannak lehetõségeink. Gazdálkodhatunk ezekkel, meg az ajándékba kapott életünkkel, és remélhetjük a „termést”. Isten adta az életünket, ami önmagában egy hatalmas csoda. Mi nem úgy vagyunk, mint a növények, akik a körülményektõl függõen tulajdonképpen csak reprodukálódni „tudnak”. Nekünk szabad választásunk van, hogy akarunk-e vagy sem az Alkotónk hatalmas terve szerint élni. És ha igen, mitõlünk függ, hogy mennyi „termést” hozunk. Szabadságunk van hálátlanul pazarolni a képességeinket és idõnket, kapcsolatainkat, de szabadságunk van arra is, hogy Isten szeretetére hálával reagáljunk. Egy gyönyörû bibliai történetet szeretnék idézni, ahol egy asszony hálája arról beszélt, hogy õ már nagyon mélyen megismerte azt, akitõl mindent kapott. Kívánom, hogy mi is legyünk ilyen önfeledt szeretetkapcsolatban azzal az Istennel, aki az egyetlen Fiát adta azért, hogy nekünk mindenünk meglegyen. „Amikor Jézus Betániában volt, asztalhoz ült a leprás Simon házában. Akkor odajött hozzá egy asszony, kezében egy alabástrom edénnyel, amely tele volt nárdusolajból készült drága illatszerrel. Az asszony felnyitotta az alabástrom edényt, és Jézus fejére öntötte az illatszert. Néhányan felháborodtak ezen. Ezt mondták egymásnak: „Miért kell így pazarolni az illatszert? Ezt az illatszert el lehetett volna adni háromszáz ezüstpénzért, a pénzt pedig szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. De Jézus ezt mondta nekik: „Hagyjátok õt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. Szegények mindig lesznek köztetek, rajtuk bármikor segíthettek. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ez az asszony megtett mindent, amit csak tehetett. Amikor a testemre öntötte az illatszert, a temetésemre készítette elõ azt. Igazán mondom nektek: ahol hirdetni fogják az örömhírt, megemlékeznek majd arról, amit ez az asszony tett.” (Márk evangliuma 14:4-9) Fix