Eljött az idõ...

Ézsaiás 40:3
„Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!” (Magyar Bibliatanács ford.)
Galata 4:4-7
„...amikor eljött a megfelelõ idõ, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született. A Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élõ embereket, és így bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson. Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.” (Egyszerû ford.)
Titusz 2:11-14
„Mert Isten megmentõ kegyelme már eljött és látható lett minden ember számára. Ez a kegyelem arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtõl és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban. Így várjuk azt a napot, amikor megláthatjuk a mi nagy Istenünknek és Megmentõnknek, Jézus Krisztusnak dicsõségét. Õ a mi áldott reménységünk, aki dicsõségesen fog visszajönni. Önmagát adta oda értünk, hogy megszabadítson minden gonoszságtól, és megtisztítson bennünket, hogy egyedül az õ népe legyünk: olyan nép, amely mindig arra igyekszik, hogy helyesen cselekedjen.” (Egyszerû ford.)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A szeretet himnuszának változata karácsonyra (ismeretlen szerzõ)
"Ha a fenyõfát villogó égõkkel, gyertyákkal, a legízletesebb szaloncukorral és a legdizájnosabb gömbökkel díszítem is fel, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy mániákus díszlettervezõ.
Ha napokig csak sütök-fõzök, a legfinomabb töltöttkáposztát, a legsûrûbb halászlevet és a család kedvenc süteményeit kilószámra, úgy, hogy mindehhez az ünnepkörnek megfelelõ karácsonyi terítõt és szalvétát is vásárolok, de szeretet nincs bennem a családom felé, nem vagyok egyéb, csak egy túlhajszolt szakácsnõ.
És ha kitakarítom is az imaházat, ha tudom az összes klasszikus karácsonyi éneket négy szólamban, és még bizonyságtétellel is szolgálok, de nincs bennem szeretet a padban mellettem ülõ felé, semmi hasznom abból.
Ha több száz cipõsdobozt is készítek a Baptista Szeretetszolgálatnak, és a tizedem tripláját utalom át éhezõ és aidses afrikai árvák számára, de nincs egy kedves szavam a szomszédomhoz, akkor nem értettem meg, miért lett az Isten emberré.
A szeretet nem türelmetlen rigolyás, idõs szüleivel, hanem örül, hogy még vannak.
A szeretet nem gerjed haragra, ha a gyerekek összetörnek egy üveggömböt, hanem segít a díszítésben.
A szeretet nem a Reszkessetek betörõk 3-at nézi a tévében, nem facebookozik, hanem megkérdezi a testvéreit, hogy vannak, és van ideje végighallgatni a válaszukat.
A szeretet nem néz szúrósan, ha valaki hamisan énekli a gyülekezetben a Csendes éjt, hanem hálás, hogy tartozhat egy közösséghez.
A szeretet nem viselkedik bántóan házastársa rokonaival, akármennyit esznek a vendégségben.
A szeretet nem irigyli mások karácsonyi vacsoráját és ajándékait, de nem is kérkedik saját karácsonyi vacsorájával és az ajándékaival.
A szeretet jóságos, és megosztja az utolsó szelet bejglit.
A szeretet eleped a vágytól, hogy tiszta szívbõl „Áldjon meg az Úr”-at köszönhessen.
A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltûr, és bármit felülír.
A szeretet soha el nem múlik.
Az i-phoneok el fognak avulni, az ékszerek elvesznek, a pénz elinflálódik, a hercegnõs pizsama pedig kimegy a divatból.
A végén csak a hit marad, a remény, és a szeretet."
A három közül pedig a legnagyobb: az Isten Fia.