Hírek
A reformáció vasárnapja

Idézet:
Az idén 493 éve, hogy Luther Márton (Martin Luther) Ágoston-rendi szerzetes kitûzte 95 tételét a wittenbergi templom kapujára. Ezzel indította útjára azt a folyamatot, amit késõbb reformációnak neveztek el.
„A reformátorokat Isten a Szentírás újrafelfedezésével juttatta el azokhoz az igazságokhoz, melyekért odaszánták egész életüket az Isten ügye szolgálatára. Ezért a reformáció alapelvei közül a legelsõ igazság a Sola Scriptura igazsága. Csakis a Szentírás hitünk és életünk zsinórmértéke és minden más hagyományt és tanítást ezen kell lemérni. Ebbõl az alapelvbõl indultak meg a különbözõ bibliafordítások, hogy minden nép a maga nyelvén olvashassa és hallhassa Isten Igéjét.
A második igazság: Sola Gratia, azaz egyedül kegyelembõl nyerhetõ el az üdvösség s nem emberi cselekedetek által. A bûnbocsánatot nem lehet megvásárolni, kiérdemelni, csak kegyelembõl elnyerni.
A harmadik igazság: Sola Fide, ami azt jelenti, hogy Isten kegyelmét az ember csak a hit teljes önátadásával fogadhatja el.
A negyedik igazság a Solus Christus, azaz: Egyedül Krisztus váltsága árán van üdvösségünk, Õ az egyedüli közbenjáró Isten és emberek között. Senki nem léphet az õ helyére.
Végül az ötödik igazság: Soli Deo Gloria, azaz Egyedül Istené a dicsõség. Az ember és a világ önistenítésével szemben egyedül Istené a dicsõség. A világ dicsõsége mulandó, az Istené örök. A reformáció lelki, szellemi ébredést és megújulást eredményezett egész Európában, majd a felfedezett új világban is.”
(Tímár Pál nyugalmazott lelkipásztor - a Kehely c. Szentendrei Református Hírlevél 2007. október III/3. számából)
A lutheri reformáció nemcsak a protestáns felekezetek létrejöttét vonta maga után, hanem a katolikus egyház megújulását is. Egyre több helyen fognak össze a keresztény közösségek, és válnak harcostársakká a keresztényellenes ideológiával és a szélsõséges liberalizmussal szemben.
Minden kereszténynek van ünnepelnivalója október 31-én: a reformáció által újra középpontba került evangéliumi igék fénye minden hívõ életét egyformán beragyogják.