Fórum

Fixanita üzente 2011-09-13 20:10:21

Itt egy fantasztikus videó egy hölgyrõl, aki magzatkorában túlélt egy abortuszt, amit ellene hajtottak végre, és most Istennek él hálás életet. Angolul beszél, de a videó alatt balra a magyar feliratot elindíthatjátok. http://www.universalsubtitles.org/hu/videos/PglfLwrTdkd4/

Fixanita üzente 2011-09-13 20:10:21

Itt egy fantasztikus videó egy hölgyrõl, aki magzatkorában túlélt egy abortuszt, amit ellene hajtottak végre, és most Istennek él hálás életet. Angolul beszél, de a videó alatt balra a magyar feliratot elindíthatjátok. http://www.universalsubtitles.org/hu/videos/PglfLwrTdkd4/

Fixanita üzente 2011-09-13 20:10:21

Itt egy fantasztikus videó egy hölgyrõl, aki magzatkorában túlélt egy abortuszt, amit ellene hajtottak végre, és most Istennek él hálás életet. Angolul beszél, de a videó alatt balra a magyar feliratot elindíthatjátok. http://www.universalsubtitles.org/hu/videos/PglfLwrTdkd4/

Kornél üzente 2011-08-10 09:40:01

Rick Joyner egyik könyvében olvastam ezeket a gondolatokat/idézeteket: [i]Egyszer egy pásztor a következõ mondattal – amivel megdöbbentette a hallgatóságát – kezdte a szolgálatát: „Ha az Úr nem jön közénk, akkor még mindig van egy jó kis saját programunk.” Manapság, amikor oly sok eszközünk van arra, hogy az embereket vonzzuk, nehéz valamit úgy felépíteni, hogy közben teljesen Istenre hagyatkozzunk. Hiszen nélküle is elég jó programokat tudunk nyújtani, és ehhez sokkal kevesebb hit is elég. Kipróbált módszereinkkel könnyûszerrel „behozzuk” a tömeget. Mindössze követnünk kell a „receptet” – ennyi az egész – és jönnek az emberek. De vajon az ÚR is bejön? Valamikor a középkorban történt, hogy az egyik nagy egyházi vezetõ sétált a barátjával a városukban. A barát rámutatott a katedrális szépségére, és az Egyház óriási gazdagságának láttán megjegyezte: többé már nem mondhatja az Egyház, hogy „ezüstöm és aranyam nincs”. Mire a másik így válaszolt: „De azt sem mondhatja, hogy ’Jézus nevében kelj fel és járj!” [d]„Péter azonban ezt mondta: Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)[/d] Az elsõ században az Eklézsia bõséges bizonyítékkal szolgált arra nézve (lsd: ApCsel-ben olvasható események), hogy az ÚR velük van. Szinte minden, amit tettek, messze meghaladta az emberi leleményességet, vagy tehetséget. Valójában nem maradtak utánuk sem épületek, sem programok, „csak” átformált életek, családok, sõt egész nemzetek. [/i] Az elmúlt hónapokban és hetekben az „ÚR elõtt idõzve” sokat gondolkodom a motoros közösségünk múltján, jelenén és jövõjén. Miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy könyv, - amit régebben olvastam - és újra elkezdtem az elolvasását. A fent idézett gondolatok/mondatok hatása, a múlt emlékei, a jelen állapot és a jövõrõl (a kezdetekkor) kapott látásom „összessége” alapján a következõ gondolatokat fogalmaztam meg magamnak (amit most veletek is megosztok): - Mindig legyen közöttünk az ÚR! - Ne recepteket alkalmazzunk a tömegek „behozatalára”, hanem az ÚR miatt jöjjenek a „tömegek” velünk/közénk. - Mindig Jézus nevében (erõvel és hatalommal) szolgáljunk („szállítsuk az örömhírt”) a kegyelem örömhírével az emberek felé, hogy átformált életek, családok mutassák meg azt, hogy a motorjainkkal merre jártunk. - Tûzzük ki célul azt, hogy a motoros közösségünk is részt vesz Isten tervének megvalósításában – abban, hogy [a]felépítse és megerõsítse a Krisztus „Testét”!!![/a]

Kornél üzente 2011-08-10 09:40:01

Rick Joyner egyik könyvében olvastam ezeket a gondolatokat/idézeteket: [i]Egyszer egy pásztor a következõ mondattal – amivel megdöbbentette a hallgatóságát – kezdte a szolgálatát: „Ha az Úr nem jön közénk, akkor még mindig van egy jó kis saját programunk.” Manapság, amikor oly sok eszközünk van arra, hogy az embereket vonzzuk, nehéz valamit úgy felépíteni, hogy közben teljesen Istenre hagyatkozzunk. Hiszen nélküle is elég jó programokat tudunk nyújtani, és ehhez sokkal kevesebb hit is elég. Kipróbált módszereinkkel könnyûszerrel „behozzuk” a tömeget. Mindössze követnünk kell a „receptet” – ennyi az egész – és jönnek az emberek. De vajon az ÚR is bejön? Valamikor a középkorban történt, hogy az egyik nagy egyházi vezetõ sétált a barátjával a városukban. A barát rámutatott a katedrális szépségére, és az Egyház óriási gazdagságának láttán megjegyezte: többé már nem mondhatja az Egyház, hogy „ezüstöm és aranyam nincs”. Mire a másik így válaszolt: „De azt sem mondhatja, hogy ’Jézus nevében kelj fel és járj!” [d]„Péter azonban ezt mondta: Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)[/d] Az elsõ században az Eklézsia bõséges bizonyítékkal szolgált arra nézve (lsd: ApCsel-ben olvasható események), hogy az ÚR velük van. Szinte minden, amit tettek, messze meghaladta az emberi leleményességet, vagy tehetséget. Valójában nem maradtak utánuk sem épületek, sem programok, „csak” átformált életek, családok, sõt egész nemzetek. [/i] Az elmúlt hónapokban és hetekben az „ÚR elõtt idõzve” sokat gondolkodom a motoros közösségünk múltján, jelenén és jövõjén. Miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy könyv, - amit régebben olvastam - és újra elkezdtem az elolvasását. A fent idézett gondolatok/mondatok hatása, a múlt emlékei, a jelen állapot és a jövõrõl (a kezdetekkor) kapott látásom „összessége” alapján a következõ gondolatokat fogalmaztam meg magamnak (amit most veletek is megosztok): - Mindig legyen közöttünk az ÚR! - Ne recepteket alkalmazzunk a tömegek „behozatalára”, hanem az ÚR miatt jöjjenek a „tömegek” velünk/közénk. - Mindig Jézus nevében (erõvel és hatalommal) szolgáljunk („szállítsuk az örömhírt”) a kegyelem örömhírével az emberek felé, hogy átformált életek, családok mutassák meg azt, hogy a motorjainkkal merre jártunk. - Tûzzük ki célul azt, hogy a motoros közösségünk is részt vesz Isten tervének megvalósításában – abban, hogy [a]felépítse és megerõsítse a Krisztus „Testét”!!![/a]

Kornél üzente 2011-08-10 09:40:01

Rick Joyner egyik könyvében olvastam ezeket a gondolatokat/idézeteket: [i]Egyszer egy pásztor a következõ mondattal – amivel megdöbbentette a hallgatóságát – kezdte a szolgálatát: „Ha az Úr nem jön közénk, akkor még mindig van egy jó kis saját programunk.” Manapság, amikor oly sok eszközünk van arra, hogy az embereket vonzzuk, nehéz valamit úgy felépíteni, hogy közben teljesen Istenre hagyatkozzunk. Hiszen nélküle is elég jó programokat tudunk nyújtani, és ehhez sokkal kevesebb hit is elég. Kipróbált módszereinkkel könnyûszerrel „behozzuk” a tömeget. Mindössze követnünk kell a „receptet” – ennyi az egész – és jönnek az emberek. De vajon az ÚR is bejön? Valamikor a középkorban történt, hogy az egyik nagy egyházi vezetõ sétált a barátjával a városukban. A barát rámutatott a katedrális szépségére, és az Egyház óriási gazdagságának láttán megjegyezte: többé már nem mondhatja az Egyház, hogy „ezüstöm és aranyam nincs”. Mire a másik így válaszolt: „De azt sem mondhatja, hogy ’Jézus nevében kelj fel és járj!” [d]„Péter azonban ezt mondta: Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)[/d] Az elsõ században az Eklézsia bõséges bizonyítékkal szolgált arra nézve (lsd: ApCsel-ben olvasható események), hogy az ÚR velük van. Szinte minden, amit tettek, messze meghaladta az emberi leleményességet, vagy tehetséget. Valójában nem maradtak utánuk sem épületek, sem programok, „csak” átformált életek, családok, sõt egész nemzetek. [/i] Az elmúlt hónapokban és hetekben az „ÚR elõtt idõzve” sokat gondolkodom a motoros közösségünk múltján, jelenén és jövõjén. Miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy könyv, - amit régebben olvastam - és újra elkezdtem az elolvasását. A fent idézett gondolatok/mondatok hatása, a múlt emlékei, a jelen állapot és a jövõrõl (a kezdetekkor) kapott látásom „összessége” alapján a következõ gondolatokat fogalmaztam meg magamnak (amit most veletek is megosztok): - Mindig legyen közöttünk az ÚR! - Ne recepteket alkalmazzunk a tömegek „behozatalára”, hanem az ÚR miatt jöjjenek a „tömegek” velünk/közénk. - Mindig Jézus nevében (erõvel és hatalommal) szolgáljunk („szállítsuk az örömhírt”) a kegyelem örömhírével az emberek felé, hogy átformált életek, családok mutassák meg azt, hogy a motorjainkkal merre jártunk. - Tûzzük ki célul azt, hogy a motoros közösségünk is részt vesz Isten tervének megvalósításában – abban, hogy [a]felépítse és megerõsítse a Krisztus „Testét”!!![/a]

Kornél üzente 2011-08-10 09:40:01

Rick Joyner egyik könyvében olvastam ezeket a gondolatokat/idézeteket: [i]Egyszer egy pásztor a következõ mondattal – amivel megdöbbentette a hallgatóságát – kezdte a szolgálatát: „Ha az Úr nem jön közénk, akkor még mindig van egy jó kis saját programunk.” Manapság, amikor oly sok eszközünk van arra, hogy az embereket vonzzuk, nehéz valamit úgy felépíteni, hogy közben teljesen Istenre hagyatkozzunk. Hiszen nélküle is elég jó programokat tudunk nyújtani, és ehhez sokkal kevesebb hit is elég. Kipróbált módszereinkkel könnyûszerrel „behozzuk” a tömeget. Mindössze követnünk kell a „receptet” – ennyi az egész – és jönnek az emberek. De vajon az ÚR is bejön? Valamikor a középkorban történt, hogy az egyik nagy egyházi vezetõ sétált a barátjával a városukban. A barát rámutatott a katedrális szépségére, és az Egyház óriási gazdagságának láttán megjegyezte: többé már nem mondhatja az Egyház, hogy „ezüstöm és aranyam nincs”. Mire a másik így válaszolt: „De azt sem mondhatja, hogy ’Jézus nevében kelj fel és járj!” [d]„Péter azonban ezt mondta: Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)[/d] Az elsõ században az Eklézsia bõséges bizonyítékkal szolgált arra nézve (lsd: ApCsel-ben olvasható események), hogy az ÚR velük van. Szinte minden, amit tettek, messze meghaladta az emberi leleményességet, vagy tehetséget. Valójában nem maradtak utánuk sem épületek, sem programok, „csak” átformált életek, családok, sõt egész nemzetek. [/i] Az elmúlt hónapokban és hetekben az „ÚR elõtt idõzve” sokat gondolkodom a motoros közösségünk múltján, jelenén és jövõjén. Miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy könyv, - amit régebben olvastam - és újra elkezdtem az elolvasását. A fent idézett gondolatok/mondatok hatása, a múlt emlékei, a jelen állapot és a jövõrõl (a kezdetekkor) kapott látásom „összessége” alapján a következõ gondolatokat fogalmaztam meg magamnak (amit most veletek is megosztok): - Mindig legyen közöttünk az ÚR! - Ne recepteket alkalmazzunk a tömegek „behozatalára”, hanem az ÚR miatt jöjjenek a „tömegek” velünk/közénk. - Mindig Jézus nevében (erõvel és hatalommal) szolgáljunk („szállítsuk az örömhírt”) a kegyelem örömhírével az emberek felé, hogy átformált életek, családok mutassák meg azt, hogy a motorjainkkal merre jártunk. - Tûzzük ki célul azt, hogy a motoros közösségünk is részt vesz Isten tervének megvalósításában – abban, hogy [a]felépítse és megerõsítse a Krisztus „Testét”!!![/a]

Kornél üzente 2011-08-10 09:40:01

Rick Joyner egyik könyvében olvastam ezeket a gondolatokat/idézeteket: [i]Egyszer egy pásztor a következõ mondattal – amivel megdöbbentette a hallgatóságát – kezdte a szolgálatát: „Ha az Úr nem jön közénk, akkor még mindig van egy jó kis saját programunk.” Manapság, amikor oly sok eszközünk van arra, hogy az embereket vonzzuk, nehéz valamit úgy felépíteni, hogy közben teljesen Istenre hagyatkozzunk. Hiszen nélküle is elég jó programokat tudunk nyújtani, és ehhez sokkal kevesebb hit is elég. Kipróbált módszereinkkel könnyûszerrel „behozzuk” a tömeget. Mindössze követnünk kell a „receptet” – ennyi az egész – és jönnek az emberek. De vajon az ÚR is bejön? Valamikor a középkorban történt, hogy az egyik nagy egyházi vezetõ sétált a barátjával a városukban. A barát rámutatott a katedrális szépségére, és az Egyház óriási gazdagságának láttán megjegyezte: többé már nem mondhatja az Egyház, hogy „ezüstöm és aranyam nincs”. Mire a másik így válaszolt: „De azt sem mondhatja, hogy ’Jézus nevében kelj fel és járj!” [d]„Péter azonban ezt mondta: Arany-, vagy ezüstpénzem nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)[/d] Az elsõ században az Eklézsia bõséges bizonyítékkal szolgált arra nézve (lsd: ApCsel-ben olvasható események), hogy az ÚR velük van. Szinte minden, amit tettek, messze meghaladta az emberi leleményességet, vagy tehetséget. Valójában nem maradtak utánuk sem épületek, sem programok, „csak” átformált életek, családok, sõt egész nemzetek. [/i] Az elmúlt hónapokban és hetekben az „ÚR elõtt idõzve” sokat gondolkodom a motoros közösségünk múltján, jelenén és jövõjén. Miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy könyv, - amit régebben olvastam - és újra elkezdtem az elolvasását. A fent idézett gondolatok/mondatok hatása, a múlt emlékei, a jelen állapot és a jövõrõl (a kezdetekkor) kapott látásom „összessége” alapján a következõ gondolatokat fogalmaztam meg magamnak (amit most veletek is megosztok): - Mindig legyen közöttünk az ÚR! - Ne recepteket alkalmazzunk a tömegek „behozatalára”, hanem az ÚR miatt jöjjenek a „tömegek” velünk/közénk. - Mindig Jézus nevében (erõvel és hatalommal) szolgáljunk („szállítsuk az örömhírt”) a kegyelem örömhírével az emberek felé, hogy átformált életek, családok mutassák meg azt, hogy a motorjainkkal merre jártunk. - Tûzzük ki célul azt, hogy a motoros közösségünk is részt vesz Isten tervének megvalósításában – abban, hogy [a]felépítse és megerõsítse a Krisztus „Testét”!!![/a]

muti üzente 2011-07-21 21:21:22

Danikám, nem kell Neked dolgoznod, h így ráérsz? (én még nem végeztem, pedig 7-re benn voltam az irodámban). Kösz az ötletet, vissza is írok a Vas-megyei Kapitányságra, hogy köszönöm a jótanácsukat, ha szépen mosolyognak, majd meg is szívlelem. Viccet félretéve: egyetértek a leírtakkal, de rá kell jönnünk, h ezt a témát mindnyájan más-más aspektusból látjuk, mert eléggé különbözünk. Nem merném egyik oldal látására sem rámondani, h az a jó. "Doktor Úr, ma olyan bizonytalan vagyok.... Vagy mégse' ?"

Danimaci üzente 2011-07-21 21:00:34

[d]Na de most jön a feketeleves! (watt) Amiért bejelentkeztem! (aha) Egy nem éppen rövid elmélkedés a szabály fogalmáról. Semmi teljesség, semmi jó alapos felépítettség, ahogy kikívánkozott. Hogy ne legyen nagyon szétesett, azért inkább szerkesztõben írtam, így most csak egy másolás. Annyira nem ment könnyedén, hogy pár perc alatt megszülessen. :)[/d] [b]A szabály szabályként való megélése rabság. Ám a szabály kérésként való megélése szabadság.[/b] Kedves Testvéreim, sokat foglalatoskodtunk mostanában a szabályokkal. Leginkább az erdélyi túra kapcsán, de aztán már áttételek is történtek. Oszt elõbbi esetében még egy jó nagy elefánt is lett egy bolhábul. Ráadásul én kezdtem el felpumpálni. Ha valakit megbántottam volna, ezennel szeretném kifejezni irántatok való szeretetemet, és megbocsátásotokat kérni! Nagyon sokat tanultam az elmúlt hetek alatt, a túra elõszeleitõl kezdve az utózöngéiig. Különbözõek vagyunk, mégis KELL tudnunk együtt léteznünk. Hogy szabályok mentén-e? Errõl elmélkedtem a minap. Mik is a szabályok? Maradva a közlekedésnél, az élet ezen része valahogy úgy kezdõdhetett, hogy nem voltak szabályok. Amikor még lovon és szekéren jártunk, szokások voltak, melyek értelmében a rangosabbnak utat adtunk. Kb. ezzel ki is merült a dolog. (Ez egy szabály erejû szokás volt. :) ) Majd jött a polgárosodás. De minek is a mezsgyéjén? Az iparosodásén. Az ipar pedig elkezdett autókat gyártani. Ameddig csak egy-kettõ volt, addig sok vizet nem zavartak egymásnak. De lett egyre több. A legelsõ szabály talán az lehetett, hogy melyik oldalon is megyünk. Nem mellékes körülmény ez olyankor, amikor pl. ketten egyszercsak szembe megyünk egymással. (zizi) És hol van már a rang, ami kezelte volna a helyzetet. Majd talán, mivel a fékrendszerek lassabban fejlõdtek az erõforrásoknál, kellhettek sebességkorlátozások, mert egyre többször nem tudott valaki idõben megállni. Aztán lett még több autó, és elkezdték elütni a gyalogosokat. Szükség lett hát gyalogátkelõ helyekre, ahol a gyalogosnak van elsõbbsége. (Már ahol.) Na persze innentõl fogva az a szerencsétlen meg csak itt mehetett át, máshol nem. Mert ez volt a „szabály”. Hogy hogyan is indult ez valójában? Isten, miután látta, hogy ha az emberre bízza, hogy hogyan viselkedik Õ iránta és embertársai iránt, akkor abból jó nem származik. Elküldte hát nekünk Mózes által a tíz parancsot. Mert látta, hogy magunktól nem férünk meg egymás mellett, Róla meg azt hisszük, hogy nincs is rá szükségünk. Aztán kaptunk újabb rendelkezéseket is, mert nem tudtuk felismerni az egyes helyzetekben, hogy most melyik parancsolat is kellene eszünkbe jusson, és hogyan is kellene élni vele. Mert hogy mindeközben a parancsolatoknak még a létezése sem jutott eszünkbe. Aztán néhányan vérszemet kaptunk a törvények értelmezése és betartatása terén, és elkezdtük azokat kedvünkre magyarázni. Meg még rittyentettünk is gyorsan néhányat a meglevõkhöz, hogy még igazabbunk legyen. Hogy ezek mennyiben különböztek Isten törvényeitõl? Hogy ezek nem a közösségért, hanem a személyért, a kiváltságért születtek. És mit szültek? Keserûséget. Mi a tanulság? Számomra az, hogy az sem jó, ha valaminek egyáltalán nincs egy medre, de az sem jó, ha túlzottan is van. Ez sajnos miattunk, emberek miatt van így. Ebben kellene nekünk, keresztényeknek „különcöknek” lennünk. 8) Na de visszatérve a „szabályokhoz”. (Ámbár a törvények is azok, csak súlyosabbak. Fõleg az Istentõl valók.) Jómagam egy ideje úgy értelmezem a közlekedési szabályokat, hogy azok nem mások, mint kérések. Légy szíves itt menj lassabban. Légy szíves itt ne elõzz. Stb. Persze, mint az élet más területein is, itt is vannak értelmetlen kérések is, ezzel tisztában vagyok. Amikor egy 10 km/h-s sebességkorlátozással találod magad szemben, akkor az pl. egyértelmûen arról szól, hogy már csak ilyen volt a kivitelezõ raktárában. És mész tovább 50-60-nal, hogy ha már lúd, legyen kövér. :p Na de ez csak egy rövid kitérõ akart lenni, nem ezekre gondolok, hanem az észszerûekre. (Van egy vitatható átmenet, kinek honnan kezdve értelmetlen, ez igaz. De nem ez a lényeg.) Az együtt közlekedésben sem szabályként kellene megélnünk a „szabályokat”. Mert akkor beléjük ragadunk, azaz a rabságukba esünk. Hanem sokkal inkább kérésként érdemes megélni. Nem öncélú kérésként, hanem a közösség érdekében megfogalmazódó kérésként. (Különben már nem kérés, hanem parancs.) A birkáknál pl. nincsenek kérések, na úgy is közlekednek csoportban. :) De emberek között miért ne lehetnének. Csak nem úgy, hogy mindenki megkér valakit, hogy légy már oly bátyám így meg így. Mert soká tartana ebbõl az egyezségre jutás, mire minden kérést sikerülne összehangolni. Egy motoros túra, kirándulás, gurulás, bármi esetében pl. soká lenne belõle elindulás. (h) (Világi, államigazgatási szinten valami ilyesmirõl szólna a demokrácia, ha hagynák. Sok kérés összehangolása, egy többségi alapon született konszenzus összetákolása. De nem hagyják. Az érdekek, az öncélok. De ez megint egy másik sztori.) Tehát valami rendezõelvre mégis szükség van. De ezeket nem szabályokként kellene megélni. Hanem kérésként, és elhinni, hogy nem öncélúak, hanem a közösségért valók. Hogy azért vannak, hogy megférjünk egymás mellett, és hogy számíthassunk egymásra. A törvény, a szabály, azok már valami mások. Attól mások, hogy számonkérés is társul hozzájuk. A kéréshez erre nincsen szükség. Csak a meghallásra. 8) Oda és vissza, mindig az adott helyzethez igazodva. Házasság (errõl mondjuk sajnos nem nekem kellene papolnom (no) ), közlekedés (errõl viszont papolhatok (zizi) ), munka, utazás, sport, stb. Amit nekünk szem elõtt kellene tudnunk tartani, az arra hajaz,, amit HeKo is említett. Az egyén szabadsága addig tart, ameddig ez nem korlátozza a közösség szabadságát. A határon túl is meg kell hallani a kéréseket, ott onnan ide, és ezen a határon innen is, itt innen oda. És máris békesség lenne, mert azonnal helyreállna mindig az egyensúly. (taps) Született mindez a teljesség igénye nélkül. Mert a teljességhez nem lett volna elég a hely itt a fórumon. :) Amúgy simán ment volna. (watt) DANI(maci) P.S. Ott pl. most ne ragadjunk le, hogy a közlekedésben sajnos túl sok a gyenge láncszem, és hogy a közlekedési szabályok az õ képességeikhez húznak. Van, aki hosszabb úton áll meg egy jobb autóval alacsonyabb sebességrõl, mint más valaki egy rosszabb autóval nagyobb sebességrõl. Ettõl még lehet kérésként megélni a szabályokat a közlekedésben is. (aha) Remélem, senki nem esett kétségbe! :p Az elején a következetes többes szám elsõ személy által az emberiség szól, nem az MKMK! ;)

Danimaci üzente 2011-07-21 21:00:34

[d]Na de most jön a feketeleves! (watt) Amiért bejelentkeztem! (aha) Egy nem éppen rövid elmélkedés a szabály fogalmáról. Semmi teljesség, semmi jó alapos felépítettség, ahogy kikívánkozott. Hogy ne legyen nagyon szétesett, azért inkább szerkesztõben írtam, így most csak egy másolás. Annyira nem ment könnyedén, hogy pár perc alatt megszülessen. :)[/d] [b]A szabály szabályként való megélése rabság. Ám a szabály kérésként való megélése szabadság.[/b] Kedves Testvéreim, sokat foglalatoskodtunk mostanában a szabályokkal. Leginkább az erdélyi túra kapcsán, de aztán már áttételek is történtek. Oszt elõbbi esetében még egy jó nagy elefánt is lett egy bolhábul. Ráadásul én kezdtem el felpumpálni. Ha valakit megbántottam volna, ezennel szeretném kifejezni irántatok való szeretetemet, és megbocsátásotokat kérni! Nagyon sokat tanultam az elmúlt hetek alatt, a túra elõszeleitõl kezdve az utózöngéiig. Különbözõek vagyunk, mégis KELL tudnunk együtt léteznünk. Hogy szabályok mentén-e? Errõl elmélkedtem a minap. Mik is a szabályok? Maradva a közlekedésnél, az élet ezen része valahogy úgy kezdõdhetett, hogy nem voltak szabályok. Amikor még lovon és szekéren jártunk, szokások voltak, melyek értelmében a rangosabbnak utat adtunk. Kb. ezzel ki is merült a dolog. (Ez egy szabály erejû szokás volt. :) ) Majd jött a polgárosodás. De minek is a mezsgyéjén? Az iparosodásén. Az ipar pedig elkezdett autókat gyártani. Ameddig csak egy-kettõ volt, addig sok vizet nem zavartak egymásnak. De lett egyre több. A legelsõ szabály talán az lehetett, hogy melyik oldalon is megyünk. Nem mellékes körülmény ez olyankor, amikor pl. ketten egyszercsak szembe megyünk egymással. (zizi) És hol van már a rang, ami kezelte volna a helyzetet. Majd talán, mivel a fékrendszerek lassabban fejlõdtek az erõforrásoknál, kellhettek sebességkorlátozások, mert egyre többször nem tudott valaki idõben megállni. Aztán lett még több autó, és elkezdték elütni a gyalogosokat. Szükség lett hát gyalogátkelõ helyekre, ahol a gyalogosnak van elsõbbsége. (Már ahol.) Na persze innentõl fogva az a szerencsétlen meg csak itt mehetett át, máshol nem. Mert ez volt a „szabály”. Hogy hogyan is indult ez valójában? Isten, miután látta, hogy ha az emberre bízza, hogy hogyan viselkedik Õ iránta és embertársai iránt, akkor abból jó nem származik. Elküldte hát nekünk Mózes által a tíz parancsot. Mert látta, hogy magunktól nem férünk meg egymás mellett, Róla meg azt hisszük, hogy nincs is rá szükségünk. Aztán kaptunk újabb rendelkezéseket is, mert nem tudtuk felismerni az egyes helyzetekben, hogy most melyik parancsolat is kellene eszünkbe jusson, és hogyan is kellene élni vele. Mert hogy mindeközben a parancsolatoknak még a létezése sem jutott eszünkbe. Aztán néhányan vérszemet kaptunk a törvények értelmezése és betartatása terén, és elkezdtük azokat kedvünkre magyarázni. Meg még rittyentettünk is gyorsan néhányat a meglevõkhöz, hogy még igazabbunk legyen. Hogy ezek mennyiben különböztek Isten törvényeitõl? Hogy ezek nem a közösségért, hanem a személyért, a kiváltságért születtek. És mit szültek? Keserûséget. Mi a tanulság? Számomra az, hogy az sem jó, ha valaminek egyáltalán nincs egy medre, de az sem jó, ha túlzottan is van. Ez sajnos miattunk, emberek miatt van így. Ebben kellene nekünk, keresztényeknek „különcöknek” lennünk. 8) Na de visszatérve a „szabályokhoz”. (Ámbár a törvények is azok, csak súlyosabbak. Fõleg az Istentõl valók.) Jómagam egy ideje úgy értelmezem a közlekedési szabályokat, hogy azok nem mások, mint kérések. Légy szíves itt menj lassabban. Légy szíves itt ne elõzz. Stb. Persze, mint az élet más területein is, itt is vannak értelmetlen kérések is, ezzel tisztában vagyok. Amikor egy 10 km/h-s sebességkorlátozással találod magad szemben, akkor az pl. egyértelmûen arról szól, hogy már csak ilyen volt a kivitelezõ raktárában. És mész tovább 50-60-nal, hogy ha már lúd, legyen kövér. :p Na de ez csak egy rövid kitérõ akart lenni, nem ezekre gondolok, hanem az észszerûekre. (Van egy vitatható átmenet, kinek honnan kezdve értelmetlen, ez igaz. De nem ez a lényeg.) Az együtt közlekedésben sem szabályként kellene megélnünk a „szabályokat”. Mert akkor beléjük ragadunk, azaz a rabságukba esünk. Hanem sokkal inkább kérésként érdemes megélni. Nem öncélú kérésként, hanem a közösség érdekében megfogalmazódó kérésként. (Különben már nem kérés, hanem parancs.) A birkáknál pl. nincsenek kérések, na úgy is közlekednek csoportban. :) De emberek között miért ne lehetnének. Csak nem úgy, hogy mindenki megkér valakit, hogy légy már oly bátyám így meg így. Mert soká tartana ebbõl az egyezségre jutás, mire minden kérést sikerülne összehangolni. Egy motoros túra, kirándulás, gurulás, bármi esetében pl. soká lenne belõle elindulás. (h) (Világi, államigazgatási szinten valami ilyesmirõl szólna a demokrácia, ha hagynák. Sok kérés összehangolása, egy többségi alapon született konszenzus összetákolása. De nem hagyják. Az érdekek, az öncélok. De ez megint egy másik sztori.) Tehát valami rendezõelvre mégis szükség van. De ezeket nem szabályokként kellene megélni. Hanem kérésként, és elhinni, hogy nem öncélúak, hanem a közösségért valók. Hogy azért vannak, hogy megférjünk egymás mellett, és hogy számíthassunk egymásra. A törvény, a szabály, azok már valami mások. Attól mások, hogy számonkérés is társul hozzájuk. A kéréshez erre nincsen szükség. Csak a meghallásra. 8) Oda és vissza, mindig az adott helyzethez igazodva. Házasság (errõl mondjuk sajnos nem nekem kellene papolnom (no) ), közlekedés (errõl viszont papolhatok (zizi) ), munka, utazás, sport, stb. Amit nekünk szem elõtt kellene tudnunk tartani, az arra hajaz,, amit HeKo is említett. Az egyén szabadsága addig tart, ameddig ez nem korlátozza a közösség szabadságát. A határon túl is meg kell hallani a kéréseket, ott onnan ide, és ezen a határon innen is, itt innen oda. És máris békesség lenne, mert azonnal helyreállna mindig az egyensúly. (taps) Született mindez a teljesség igénye nélkül. Mert a teljességhez nem lett volna elég a hely itt a fórumon. :) Amúgy simán ment volna. (watt) DANI(maci) P.S. Ott pl. most ne ragadjunk le, hogy a közlekedésben sajnos túl sok a gyenge láncszem, és hogy a közlekedési szabályok az õ képességeikhez húznak. Van, aki hosszabb úton áll meg egy jobb autóval alacsonyabb sebességrõl, mint más valaki egy rosszabb autóval nagyobb sebességrõl. Ettõl még lehet kérésként megélni a szabályokat a közlekedésben is. (aha) Remélem, senki nem esett kétségbe! :p Az elején a következetes többes szám elsõ személy által az emberiség szól, nem az MKMK! ;)

muti üzente 2011-07-21 13:45:44

(aha) De végül is beszélhetünk róla, "attól még senkinek se' lesz gyereke". Tulajdonképpen nem baj az, ha finoman ütköztetjük érveinket, megosztjuk egymással véleményünket, mert hiszem, hogy közelebb jutunk az igazsághoz. Az Igazsághoz. Isten ezt így tervezte, hogy a balga és primitív emberek által terjedjen a tudomány (ti az Isten-ismeret)... Pedig megtehette volna, hogy mindenkibe egyszerûen csak beprogramozza a hitet (méghozzá annak tökéletes változatában), de nem így történt. Ezért szükség van rá, hogy a társas lénynek teremtett ember kommunikáljon. Hát ez is ennek egy módja. Vigyázzunk azonban, hogy tiszteljük egymást, még akkor is, ha magunkban abszolút meg vagyunk arról gyõzõdve, hogy a legszentebb és -biblikusabb vonalat MI képviseljük. Ez esetben ugyanis ez logikailag KIZÁRT! (A gyakorlati probléma azonban ott van, hogy hiányos önismeretünk miatt ezt a szellemi gõgöt legtöbbször észre sem vesszük magunkban.)

Danimaci üzente 2011-07-20 14:55:00

Én bízok benne, hogy csak kacsa. De legalábbis hogy nem ez az irány a római egyházban. Ez egy ide s tova 10 esztendõs cikk. Ha komoly alapja lenne, szerintem az elmúlt 10 év során hallottunk volna róla jó sokat. Rákerestem a témára a neten. Elég gyér volt a találati arány. Ennek a bizonyos (vagy állítólagos?) könyvnek a fordítását megtaláltam, egy Luigi Ciappi nevû bíboros elõszavával, az aláírásának a szepeltetésével. Érdemes megnézni az aláírást, mert szerintem ha valaki valamit aláír, az nem így néz ki, még nyomtatva sem. A Wikipedia alapján azonban az tényként kezelhetõ, hogy Ciappi bíboros egy létezõ személy volt. 1996-ban hunyt el, tehát 1993-ban az elõszót simán megírhatta. http://en.wikipedia.org/wiki/Mario_Luigi_Ciappi Sajnos a könyv maga pdf-ben jelenik meg. Nálam a lentebbi hivatkozás alapján, tehát nem kizárt, hogy megnyitható így is. (Ha nem, a Google keresõbe beírva, hogy "Mária megváltó", akkor fel kell dobja találatként. Nyugodtan írjátok be így, nem fáj. :) ) Csak bele-beleolvastam, kíváncsi voltam az érvelés felépítésére. Önmagában érdekes pl. a Jel 12:1-re való hivatkozás, de belemélyedve ez totál ellentmondásos azzal, amikor Máriát meglátogatja az angyal: Lk 1:30. Egy dolog tény, hogy abban a korban a nõ "nem sokat számított". De ez szerintem nem eredményezhette azt, hogy Mária esetleg emiatt nem lett dicsõítve már akkor, és hogy esetleg a férfi evangélisták csak mondjuk elsummantották egy nõ dicsõítését. www.tengernekcsillaga.hu/!dokumentumok/.../MegvaltoTarsaBEL.pdf Vagy gyorsnézetre kattintva nekem elõjött ez az oldal, és innen már tudtam kimásolni címet: http://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:B18oXaroIgEJ:www.tengernekcsillaga.hu/!dokumentumok/konyvek/MegvaltoTarsaBEL.pdf+M%C3%A1ria+megv%C3%A1lt%C3%B3&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgSK-zSUCv27vWOR9OjkBn0CnHb9gTk7jjyMRpcUx7nU0MwacJK6Nu8X_ElKSgJ_0hPzrXHGlIUXlZZP0-hJjKxiyy3bLtXzCLLuDGYDiBelg0y3yxlTtSsz_rc8mm0VWHzh_Pb&sig=AHIEtbRVfrxLFDCS_MLgTXvXJtKITCSm1Q Szóval van pro és kontra érv, hogy hiteles-e a cikk avagy sem, mi áll mögötte valójában. Ha a római egyházbéli testvérek tudnak ezzel kapcsolatban valamit, én köszönettel olvasnám, hogy tisztábban lássak! D(m)

Száni üzente 2011-07-20 09:51:20

(taps)

Fixanita üzente 2011-07-19 20:43:13

Na, ha ennyire lájkoljátok, akkor kezdem az elejével az erdélyi túrát. Kicsit magam felé hajlik a kezem ezzel, mert az elsõ estét és éjszakát Szegeden, a barátaimnál töltöttük. Az ottani baptista gyülekezet lelkésze, Balogh Barnabás és felesége, Magdi fogadott minket a gyülekezet kistermeiben szállásra. Így szép sorban be tudtuk várni egymást este, tudtunk ez elején együtt imádkozni a túráért, hogy balesetmentes lehessen, hogy jó közösségben legyünk együtt. (Barnát Gyuri-Doc mellett látjátok háttal, Magdit a bal oldalon mellettem.) [img]1311100246.jpg[/img] Akik korábban tudtunk érkezni, megnézhettük Szeged belvárosát. Gyönyörû mediterrán városa Magyarországnak! Megnéztük a dómot, sétáltunk a Tisza partján, és kiültünk egy szuper cukrászda elé. Nagyon jó kezdés volt!

Kornél üzente 2011-07-18 19:59:59

Ez egy jó javaslat a jövõre nézve, és a megtörtént eseményeknek bizonyára sok tanulsága van. Azonban, mégis inkább olvasnám az élményeitekrõl a beszámolókat, mert úgy hallottam, hogy azok is voltak.

Fixanita üzente 2011-07-18 17:36:09

Zsaby! Nem én voltam megszólítva, csak mondani szeretném, hogy nem visz most elõrébb ez "mi lett volna, ha..." Volt róla szó többször is, hogy ilyen vegyes összetételnél és nagy létszámnál kõkeményen le kellene írni egy szabályzatot elõre. De nem volt már erre senkinek energiája, hogy megalkossa. Daninak nagyon sok munkája volt az elõkészítéssel, hosszú idõ óta dolgozott rajta. Ez a munka meg is térült sokszorosan, mert nagyon különleges helyekre jutottunk el, olyan emberekkel találkozhattunk, akiktõl tanulhattunk, és együttléteinkkel kölcsönössel felüdíthettük egymást. Miért írunk olyan keveset a sok-sok értékrõl, amit kaptunk? Taggyûlésen majd lefektetjük a csoportos túrázás szabályait, és csak az jöjjön túrára velünk, aki ezeket hajlandó betartani, és ha ez nem megy, akkor váljon le a csoportról. Az vinne most elõrébb, ha a tanulságokat levonva elõ tudnánk készíteni a következõ lépéseket, és a jövõvel foglalkoznánk.

zsaby üzente 2011-07-18 17:12:48

Dani! Ismét átolvastam a csoportban motorozásról írt blogodat és kerestem benne a tervezésnél azon részt, mely nem a technikai feladatokkal foglalkozik, hanem az út célját illetõ megfontolásokkal. Én ebbõl szoktam kiindulni, mind a nyaralásom megtervezésénél, mind a gyalogtúráknál és a motorozásoknál is ebbõl kell kiindulni. Mi a célja az útnak? Ez alapvetõ. Egy jó félnapos gurulás, kanyarvadászattal? Egy napos emléktúra, karitatív célok megvalósítása, több nap alatt megvalósítható útvonal bejárása (egy hágóé, pl.), vagy egy hosszabb, külföldi út, sok,sok látnivaló megtekintésével, ha már olyan messze megyünk....stb, stb. Elõbb ezt kell tisztázni. Ezt nem olvasom a blogodban és itt van a kutya elhantolva. Más-más utazási stílust, iramot és megállási pihenõket igényel mindegyik. Egy ilyen hosszabb külföldi út megtervezése elõtt a célok meghatározása nélkülözhetetlen. Nem jó megoldás, hogy a vezetõ eldönti a megbeszélés hiányában, hogy mit néznek meg és mit nem. Ha nincs képben, hogy mik a látnivalók a környéken, gyûjtsék össze közösen és döntsenek, közösen, ha képben van, vesse fel az alternatívákat, hogy azok közül mire van idõ, mire szánjanak idõt és mire ne. Ezek alapdolgok. Ebbõl volt a probléma. Ha nincsenek elõre tisztázva, hogy mit fognak megnézni, hanem rábízatik a vezetõre, nagy lesz a felelõssége a vezetõnek, mert nem biztos, hogy a többség szintén úgy látja minden esetben. Mûködhet ez ilyen megbízom a vezetõbe alapon, de nagy a rizikó. A vezetõnek ilyenkor feltétlenül rugalmasabban kell eljárni a menet közben felmerülõ igényekkel. Át kell tudnia tervezni egy felmerülõ közös igény esetén, akár a napi programot is. Lehet az idõjárás (esõ, vagy kánikula), csoportos betegség, baleset, egy mûszaki probléma vagy csak egyszerû kifáradás is. Ha a csoport megáll, a vezetõnek ezt érzékelnie kell és azonnal vissza kell fordulnia és tisztázni kell az okát. Száz szónak is egy a vége, tervezés, tervezés, tervezés...

Kornél üzente 2011-07-01 20:49:23

Hmmmmm.... Ez egy érdekes és régi cikk, most akadtam rá. http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200101/tarsberlo_a_megvaltasban

HEP üzente 2011-06-30 06:54:51

ne haragudjatok hogy elinditottam ezt a keresztényüldözés témát . én is hallottam róla érintõlegesen, de most hogy a rádióban 1 ó keresztül ez volt a téma nagyon megviselt. üdv: HEP

fakopács üzente 2011-06-29 18:01:06

Több könyvét olvastam. Sajnos keveset fordítottak le magyarra abból amit írt, elõbb adták ki románul vagy angolul. Nagyon példás életet élõ szolgája volt az Úrnak, követendõ a hite. Köszi a linket, én ismertem az életét, de talán aki most hallott róla elõször hasznos tájékozódást kap belõle.

Fixanita üzente 2011-06-29 09:45:18

A Mártírok hangja lapot meg lehet találni az Interneten a "Keresztyén testvérek" c. portálon. http://testverek.gportal.hu/gindex.php?pg=18475445 Ezt a lapot Richard Wurmbrand hozta létre, aki itt a közelünkben, Romániában volt evangélikus lelkész. Az volt a legfõbb bûne, hogy a kemény kommunista elnyomás ellenére beszélt Isten szeretetérõl. http://hu.wikipedia.org/wiki/Richard_Wurmbrand Óriási jelentõsége van, hogy imádkozzunk azokért, akik a hitükért üldözést szenvednek. Ez egyértelmûen Isten akarata, Kornél idézte is a bibliaverseket ehhez. Ezzel részt vehetek abban a lelki küzdelemben, amit õk most látványosan vívnak. Arról nem is beszélve, hogy késõbb könnyen kerülhetünk még mi is olyan helyzetbe, amiben õk vannak...

fakopács üzente 2011-06-29 08:26:12

Ha ismeritek a "mártírok hangja" címû kiadványt, nekem jár,évek óta. Az a szégyen hogy a világi médiák csak most, mikor a katolikus egyház szót emel a híveiért - publikálják ezeket. de csak nagyon vissza fogottan. Az újság ami nekem jár olyan borzalmakról ír hogy az már 18-as karikát igényel. Legközelebbi találkozónkra viszek néhányat belõle. Lehet hogy a netten is megtalálható, én még nem próbáltam. De az értük való imádságot folyamatosan teszem, hiszen az ilyenek az Úr trónja közvetlen közelében vannak.Jel.6:9-11 Sokszor lelkiismeret furdalásom van amiért ilyen jó dolgom van és semmit nem tudok tenni értük, - csak - az imádság amit tehetünk ezekért.

HEP üzente 2011-06-29 07:42:43

Sír a lelkem a keserûség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint! ezeket a sorokat olvastam a mai ige rovatban. aktualitását az adta hogy a tegnap esti katolikus rádiót halgatva nagyon rossz hireket hallottam. a keresztények üldözésérõl bebörtönzéserõl kinzásáról volt szó. a távolkeleten afrikában sokat szenvednek a hitük miatt emberek. az iszlám üldözi õket. imaházakat iskolákat magánházakat gyújtanak fel semmisitenek meg . egy keresztény fiatalembert a biróság "csak" 5 év börtönre itélt ezért a tömeg hisztérikus örjöngésbe támadta a biróságot meg akarták ölni a birót és a fiatalembert. a rendõrök mentették meg õket. õk ugyamis halált követeltek a fiatalemberre, kereszténysége miatt. mi mit tehetnénk?? imátkozzunk hogy isten világositsa meg elméjüket, és térjenek a jó utra a gonosz helyett ! üdv HEP

Fixanita üzente 2011-06-09 21:10:05

Hallottam errõl a kínai Jün testvérrõl, magyarul is megjelent az élettörténete: A mennyei ember. El fogom olvasni. (aha)

Szent üzente 2011-06-09 18:20:21

http://www.mindennapi.hu/cikk/egyhaz/kina-gyulekezeti-haz-falara-feszitettek-fel-a-hivoket/2011-06-05/3690

Kornél üzente 2011-05-24 18:30:58

[b]A filmsztár hitre jutása![/b] Ez a videó nem a motorosokról szól, hanem egy nagyon szép filmsztárról! Azonban kiderül, hogy [a]mire lehet jó egy motoros hátán látható COLOR. [/a] http://www.youtube.com/watch?v=ELIK8DP33Lg&feature=related

Kornél üzente 2011-05-21 20:05:04

[b]"Isten azonban kegyelembõl teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg. Ezt jelenti a megmenekülés!"[/b] Róm 3,24 Agresszív motoros megtalálja Jézust!(taps) http://www.youtube.com/watch?v=jT03cOUS3Iw&feature=related

Kornél üzente 2011-05-21 20:05:04

[b]"Isten azonban kegyelembõl teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg. Ezt jelenti a megmenekülés!"[/b] Róm 3,24 Agresszív motoros megtalálja Jézust!(taps) http://www.youtube.com/watch?v=jT03cOUS3Iw&feature=related

Kornél üzente 2011-05-21 20:05:04

[b]"Isten azonban kegyelembõl teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg. Ezt jelenti a megmenekülés!"[/b] Róm 3,24 Agresszív motoros megtalálja Jézust!(taps) http://www.youtube.com/watch?v=jT03cOUS3Iw&feature=related

Kornél üzente 2011-04-21 22:10:24

Ma jól elfáradtam (aha) egy kiadós (2800m2) fûnyírásban, kertápolásban. Tekinthetem ezt a vidéki élet szépségének (vagy örömének?). Miután letisztogattam a gépeket, és megelégedéssel végignéztem a szép udvaron, pihenésként a fotelomba ültem olvasgatni. A ma olvasottakból (számomra) néhány gyöngyszemet megosztok veletek.(aha) Lehet, hogy nem találtok összefüggést a részletek között (zizi), de a lényeg az, hogy én igen. (watt) Charles Wesley (versrészlet): [b]„Életemnek nincs más célja, csak Isten dicsõsége, És a halhatatlan lelket bíró ember üdvössége. Szolgálni e jelen korban, betölteni hivatásom, Uram akaratát tenni mindvégig és mindenáron!”[/b] Dávid király élete is meríthetünk példát arra, hogyan lehet Istent szolgálni – neki kedves módon – a magunk nemzedékében. ApCsel 13,36-39/a [b]„Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették õsei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban! Testvéreim, kérlek, értsétek meg, azt hirdetjük nektek, hogy Isten Jézus által kínálja fel nektek a bûneitek megbocsátását. És hirdetjük, hogy Jézus az, aki megszabadítja azokat, akik hisznek benne.”[/b] Egy szlogen is lehetne a következõ mondat: (ismeretlen szerzõtõl) [b]„A korral haladni kell, Krisztusban maradni kell!”[/b] A „ma embere” törekszik a sikerekre, és mindent megtesz érte. Az következõ mondatok is a sikerrõl szolnak. Rick Warren: [b]„Megosztani az evangéliumot a Szentlélek erejében, és Istenre hagyni az eredményt.” „Isten terveire építeni a gyülekezetet a Szentlélek erejében, és Istentõl várni az eredményt.”[/b] [a] Áldott ünnepnapokat mindenkinek!:) [/a]

Kornél üzente 2011-04-21 22:10:24

Ma jól elfáradtam (aha) egy kiadós (2800m2) fûnyírásban, kertápolásban. Tekinthetem ezt a vidéki élet szépségének (vagy örömének?). Miután letisztogattam a gépeket, és megelégedéssel végignéztem a szép udvaron, pihenésként a fotelomba ültem olvasgatni. A ma olvasottakból (számomra) néhány gyöngyszemet megosztok veletek.(aha) Lehet, hogy nem találtok összefüggést a részletek között (zizi), de a lényeg az, hogy én igen. (watt) Charles Wesley (versrészlet): [b]„Életemnek nincs más célja, csak Isten dicsõsége, És a halhatatlan lelket bíró ember üdvössége. Szolgálni e jelen korban, betölteni hivatásom, Uram akaratát tenni mindvégig és mindenáron!”[/b] Dávid király élete is meríthetünk példát arra, hogyan lehet Istent szolgálni – neki kedves módon – a magunk nemzedékében. ApCsel 13,36-39/a [b]„Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették õsei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban! Testvéreim, kérlek, értsétek meg, azt hirdetjük nektek, hogy Isten Jézus által kínálja fel nektek a bûneitek megbocsátását. És hirdetjük, hogy Jézus az, aki megszabadítja azokat, akik hisznek benne.”[/b] Egy szlogen is lehetne a következõ mondat: (ismeretlen szerzõtõl) [b]„A korral haladni kell, Krisztusban maradni kell!”[/b] A „ma embere” törekszik a sikerekre, és mindent megtesz érte. Az következõ mondatok is a sikerrõl szolnak. Rick Warren: [b]„Megosztani az evangéliumot a Szentlélek erejében, és Istenre hagyni az eredményt.” „Isten terveire építeni a gyülekezetet a Szentlélek erejében, és Istentõl várni az eredményt.”[/b] [a] Áldott ünnepnapokat mindenkinek!:) [/a]

Fixanita üzente 2011-04-16 23:34:19

Nagyon érdekes a történet. Jól mutatja, hogy mennyire "elénk jön" Isten. És hogy milyen õrültség az életet visszautasítani. Én Wilsont annyiban tudom megérteni, hogy esetleg volt iszonyatos bûntudata, ha mondjuk "csak" rabolni akart, és nem ölni. És azt gondolta talán, hogy a halállal véget lehet vetni belsõ szenvedésének. Annyiban látom másnak Isten ajánlatának visszautasítását, hogy õ nemcsak hogy valamilyen életre való lehetõséget adna vissza, hanem még az iszonyatos lelkiismeretfurdalásoktól is meg tudna szabadítani, és új lapot adni. Ha õrültség volt, amit Wilson tett, akkor nem tudom, minek nevezzem azt, amikor valaki nem USA elnökét, hanem az univerzum fenntartóját utasítja vissza. És sajnos tényleg érvényes lesz minden visszautasítás. x)

Kornél üzente 2011-04-16 20:41:37

[i]Egy megtörtént esetet írok le, ami 1892-ben, Amerikában történt. Egy George Wilson nevû férfi egy üzlet kirablása közben több embert megölt. Wilsont letartóztatták és halálra ítélték. Néhány barátja közbenjárására Andrew Jackson elnök amnesztiában részesítette az elítéltet. A férfi azonban nem fogadta el a kegyelmet. Zavar keletkezett az igazságszolgáltatás addig pontosan mûködõ gépezetében. A rendõrfõnök nem merte végrehajtani az ítéletet. Egy beadványt küldtek az elnökhöz. Az elnök maga is zavarban volt. Ilyen eddig nem történt. Az elnök végül Egyesült Államok Legfelsõ Bíróságához folyamodott a kérdés eldöntéséért. A John Marshall igazságügy-miniszter a következõt válaszolta: „A közkegyelem egy papír, amelynek értéke attól függ, hogy elfogadja-e az érintett fél. Aligha feltételezhetõ, hogy halálos ítélettel sújtott egyén visszautasítja a kegyelmet. De ha elutasítja, a kegyelem érvényét veszti. Ezért George Wilson büntetését végre kell hajtani.” Miért halt meg Wilson? Mert gyilkos volt? Nem, mert elutasította a kegyelmet! Hihetetlen történet de, igaz. Hihetetlen, de semmiképpen nem egyedi. Ma is sokan utasítják el a Legfelsõbb Bírótól érkezõ kegyelmet. Húsvét egyedülálló üzenetét Pál apostol az Efézusi levélben a következõ módon foglalja össze: „minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelembõl van üdvösségetek! ” Pál az embert halottnak látja a bûn miatt. Az ítélet kimondatott felette. Nagypéntek üzenete, hogy Krisztus helyettem, helyetted vállalta a bûn büntetését. Isten amnesztiát hirdetett. Ezt az amnesztiát hívjuk evangéliumnak. Az evangélium életet alapvetõen megváltoztató jó hír. Csendesen kérdezem: Mit teszel az Isten által felkínált kegyelemmel? [a]Forrás:[/a] http://www.friendlyval.com/WRJones/PardonRefus.htm Petõ Albert[/i]

Fixanita üzente 2011-03-22 18:40:01

Itt Észak-Írországban március 13-án, vasárnap mi is megünnepeltük a magyar szabadság ünnepét (ugye nem baj, ha így mondom?). Igazából egy nagyváradi református parókia építésére gyûjtöttünk, és ezt kapcsoltuk össze egy magyar esttel. Énekeltünk és zenéltünk magyar népdalokat, és a meghívott lelkész meg a széki tánc alaplépéseit tanította. Kb. nyolcvanan voltunk együtt, abból sokan beálltak táncolni. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat. (Végülis felvételrõl ment a zene, úgyhogy nem maradtam ki semmi jóból. :p ) [img]1300815212.jpg[/img] Ajándékba kokárdát adtunk mindenkinek, amire ragasztottunk hûtõmágnest. Az énekeket lefordítottuk angolra, és tudta mindenki követni a szöveget. Jól sikerült a töltöttkáposzta meg a gulyásleves is. Nem figyeltünk oda, aztán ezek a drágák belemerték maguknak egy tányérba ezt a kétféle jóságot, ami nagyon ízlett nekik. (Hát ha még külön ették volna! (watt) ) Összegezve nagyon jó volt, hogy adhattunk valamit abból, amitõl mi magyarnak érezzük magunkat.

Fixanita üzente 2011-03-07 22:20:15

A március 15-ét itt is megünnepeljük! (taps) Belfasttól nem messze van egy másik presbiteriánus gyülekezet, ahol egy erdélyi református lelkész jött lelkészi gyakorlatra feleségével és két kislányukkal együtt. Õk hívtak meg egy nagyváradi református lelkészt, és az õ gyülekezete javára fogunk tartani gyûjtést. Fogunk magyar népdalokat énekelni, gulyáslevest fõzünk, töltöttkáposztát, palacsintát is ráadásnak, és a végén tánctanítás is lesz! (aha) Nagyon úgy néz ki, hogy a talpalávalót fogom húzni, és megint kimaradok a tánctanulásból, mint eddig mindig... (Nem is tudjátok, milyen nehéz a zenészek élete.;) ) A résztvevõk kokárdát fognak kapni ajándékba, amikre ragasztunk mágnest, hogy a hûtõjükre majd kirakhassák. [img]1299532464.jpg[/img]

fakopács üzente 2011-03-21 20:29:27

A feleségem egy ilyen alkalmon tért meg 1989-ben. Ez egy nemzetközi sátor-misszió volt és a mi közösségünk volt a befogadó bázisa ahonnan végezhették a gyakorlati - sátor vasvázát itt kellett legyártanunk - és a lelki központ ahonnan segítettük - magyar nyelv tudásunkkal - a több nyelven beszélõ missziósokat. Velük abban egyeztünk meg a kezdetektõl hogy nem a közösségünknek "gyûjtünk" lelkeket, hanem segítünk beilleszkedni azoknak akik megtérnek a saját érdeklõdési és lakóhely szerinti, legoptimálisabb gyülekezetbe. A nejemnek sikerült!(taps)

Fixanita üzente 2011-03-21 00:00:49

Szombaton este végre el tudtam menni az itten gyülekezetem tagjával megnézni, hogy hétvégenként mi is az a Night Light missziómunka (http://www.missionireland.org/home.asp), amit több társával együtt végez belfasti szórakozóhelyeken. Ez egy presbiteriánus (mint otthon a református) szervezet, de gyakorlatilag mégis felekezetközi a missziót végzõk tábora. A lényeg, hogy bármelyik keresztyén bekapcsolódhat, aki egyéni felelõsséget érez ezek felé a fiatalok felé, és szívesen beszélget velük Isten szeretetérõl, a Benne való hitrõl, és ezzel együtt bármirõl. Gyakorlatilag az adott szórakozóhelyen bejárata közelében egyszerûen csak jelen vannak ezek a keresztyén emberek. Van egyen-dzsekijük az emblémájukkal, amirõl meg lehet õket ismerni, és bárki oda mehet hozzájuk beszélgetni. Az én 50 év körüli kedves barátom, Brian is minden hétvégén ott van, ismeri õt a diszkó minden alkalmazottja, de gondolom, hogy a rendszeresen járó fiatalok is. Este 10 és 11 között mentünk oda, és éjjel 2-ig voltunk ott. Elõször Brian bemutatott minket az összes pénztárosnak, bárpultosoknak, a rendet fenntartó õröknek (mi kidobófiúknak mondanánk), akikkel mind kebelbarát volt. Aztán bevitt a tomboldába is. Most Brian szemével néztem ezeket a fiatalokat, a személyzetet, és így egészen más volt, mint az eddig kialakított sematizált képem: nem az kötött le, hogy a lányok szuperminiben voltak a tök hidegben, meg hogy hányan tántorognak a szerektõl, hanem az, hogy azért imádkozzam, hogy minél többekkel beszélgethessünk egy õszintét. Én persze szemlélõ voltam csak, de hihetetlen beszélgetéseknek lehettem tanúja. És nem az arány érdekes, hogy kb. 600 fiatalból 5 beszélgetett a Night Light-os barátommal, hanem hogy ennek az ötnek volt arra lehetõsége aznap, hogy jó irányt találhasson a bolyongásában. Jó volt látni, hogy ezek a keresztyének tisztelik az embert ezekben a fiatalokban. Nem tuszkolják õket azonnal templomba, hogy le legyen tudva valami statisztika. Egyszerûen csak ott vannak "karnyújtásnyira". És ha valamelyik fiatal eljut oda is, hogy gyülekezetet keressen magának, akkor soha nem mondanak konkrét felekezetet. Válassza ki az illetõ fiatal, ami a lakóhelyéhez és a szívéhez a legközelebb van, és ez a NIght Light-os munkatárs el fog vele menni abba a templomba. Elõtte az illetõ gyülekezettel fölveszi a kapcsolatot, és segíti a keresõ fiatalt oda beilleszkedni. Ti mit tudtok arról, hogy Budapesten milyen gyülekezetek végeznek hasonlót? Vagy esetleg nálunk is van ilyen átfogóbb misszószervezet az ilyen szórakozóhelyek közelében?

Fixanita üzente 2011-03-21 00:00:49

Szombaton este végre el tudtam menni az itten gyülekezetem tagjával megnézni, hogy hétvégenként mi is az a Night Light missziómunka (http://www.missionireland.org/home.asp), amit több társával együtt végez belfasti szórakozóhelyeken. Ez egy presbiteriánus (mint otthon a református) szervezet, de gyakorlatilag mégis felekezetközi a missziót végzõk tábora. A lényeg, hogy bármelyik keresztyén bekapcsolódhat, aki egyéni felelõsséget érez ezek felé a fiatalok felé, és szívesen beszélget velük Isten szeretetérõl, a Benne való hitrõl, és ezzel együtt bármirõl. Gyakorlatilag az adott szórakozóhelyen bejárata közelében egyszerûen csak jelen vannak ezek a keresztyén emberek. Van egyen-dzsekijük az emblémájukkal, amirõl meg lehet õket ismerni, és bárki oda mehet hozzájuk beszélgetni. Az én 50 év körüli kedves barátom, Brian is minden hétvégén ott van, ismeri õt a diszkó minden alkalmazottja, de gondolom, hogy a rendszeresen járó fiatalok is. Este 10 és 11 között mentünk oda, és éjjel 2-ig voltunk ott. Elõször Brian bemutatott minket az összes pénztárosnak, bárpultosoknak, a rendet fenntartó õröknek (mi kidobófiúknak mondanánk), akikkel mind kebelbarát volt. Aztán bevitt a tomboldába is. Most Brian szemével néztem ezeket a fiatalokat, a személyzetet, és így egészen más volt, mint az eddig kialakított sematizált képem: nem az kötött le, hogy a lányok szuperminiben voltak a tök hidegben, meg hogy hányan tántorognak a szerektõl, hanem az, hogy azért imádkozzam, hogy minél többekkel beszélgethessünk egy õszintét. Én persze szemlélõ voltam csak, de hihetetlen beszélgetéseknek lehettem tanúja. És nem az arány érdekes, hogy kb. 600 fiatalból 5 beszélgetett a Night Light-os barátommal, hanem hogy ennek az ötnek volt arra lehetõsége aznap, hogy jó irányt találhasson a bolyongásában. Jó volt látni, hogy ezek a keresztyének tisztelik az embert ezekben a fiatalokban. Nem tuszkolják õket azonnal templomba, hogy le legyen tudva valami statisztika. Egyszerûen csak ott vannak "karnyújtásnyira". És ha valamelyik fiatal eljut oda is, hogy gyülekezetet keressen magának, akkor soha nem mondanak konkrét felekezetet. Válassza ki az illetõ fiatal, ami a lakóhelyéhez és a szívéhez a legközelebb van, és ez a NIght Light-os munkatárs el fog vele menni abba a templomba. Elõtte az illetõ gyülekezettel fölveszi a kapcsolatot, és segíti a keresõ fiatalt oda beilleszkedni. Ti mit tudtok arról, hogy Budapesten milyen gyülekezetek végeznek hasonlót? Vagy esetleg nálunk is van ilyen átfogóbb misszószervezet az ilyen szórakozóhelyek közelében?

Jéhu üzente 2011-03-08 17:48:04

Ha a tánchoz nem is, de a kajához remélem hozzáférsz!(watt) ÜDV

Fixanita üzente 2011-03-07 22:20:15

A március 15-ét itt is megünnepeljük! (taps) Belfasttól nem messze van egy másik presbiteriánus gyülekezet, ahol egy erdélyi református lelkész jött lelkészi gyakorlatra feleségével és két kislányukkal együtt. Õk hívtak meg egy nagyváradi református lelkészt, és az õ gyülekezete javára fogunk tartani gyûjtést. Fogunk magyar népdalokat énekelni, gulyáslevest fõzünk, töltöttkáposztát, palacsintát is ráadásnak, és a végén tánctanítás is lesz! (aha) Nagyon úgy néz ki, hogy a talpalávalót fogom húzni, és megint kimaradok a tánctanulásból, mint eddig mindig... (Nem is tudjátok, milyen nehéz a zenészek élete.;) ) A résztvevõk kokárdát fognak kapni ajándékba, amikre ragasztunk mágnest, hogy a hûtõjükre majd kirakhassák. [img]1299532464.jpg[/img]

Fixanita üzente 2011-03-04 11:51:27

Kaptam egy jó Bolyki Brothers acapella-számot, amiben Eric Clapton: Change the world c. számát dolgozták föl. Elõször az eredeti: http://www.youtube.com/watch?v=kntzQiaFzOQ Ez pedig a másik Bolyki Balázsék acapella-kórusával: http://www.youtube.com/watch?v=VIUcHFOfq_U&feature=player_embedded#at=246 Eszméletlen, hogy a sok énekhanggal egy teljes zenekari hangzást tudnak elérni! (Valamiért a szám végérõl kezdi el lejátszani...)

Jéhu üzente 2011-02-11 21:00:07

[i]Köszi (biztos ami biztos, megnézem a Mezõgazdasági gépek a közúti közlekedésben kisfilmet is )[/i] Létrehozod a Magyar Keresztény Traktorosok Közösségét?;) ÜDV

Jéhu üzente 2011-02-10 20:23:15

http://www.youtube.com/watch?v=lHZ6CHC3hMY&feature=player_embedded#at=608 Ma is aktuális.(aha) ÜDV

Jéhu üzente 2011-02-10 18:51:42

Ezt mindenkinek el kellene olvasni!(taps)

Szent üzente 2011-02-10 11:00:55

[d]Ismét egy cikket idéznék, csupán az 1Tim6,6-ot fûzném hozzá:[b] "De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel"[/b][/d] Sosem felejtem el 1946 húsvétját. 14 éves voltam akkor. 12 éves öcsémmel, 16 éves nõvéremmel és édesanyámmal éltünk. Édesapám öt évvel azelõtt meghalt, kereset és pénz nélkül maga mögött hagyva négy iskoláskorú gyermekét. 1946-ban egyik nõvérem már férjnél volt, a bátyám pedíg elköltözött otthonról. Egy hónappal húsvét elõtt a gyülekezet pásztora bejelentette, hogy egy kivételes húsvéti adományt kezdünk el gyûjteni, amivel egy szegény családon segítünk. Mindenkit kért, hogy vállalják az áldozatot. Mikor hazaértünk, arról beszélgettünk, mit tudnánk tenni. Eldöntöttük, hogy veszünk 25 kg krumplit és azon élünk egész hónapban. Ezzel 20 dollárt megtakarítunk a konyhapénzbõl. Arra gondoltunk, hogy ha az áramot csak szükség esetén használjuk, és nem hallgatjuk a rádiót, még a havi áramdíjat is megspórolhatjuk. Nõvérem annyi ház- és udvartakarítást vállalt, amennyit csak tudott, és mindegyikünk gyerekfelügyelt, amennyit csak lehetett. 15 centért tudtunk venni egy bizonyos mennyiségû anyagot, amibõl 3 edényalátétet tudtunk készíteni, darabját eladva 1 dollárért. Ezzel 30 dollárra növeltük az összeget. Ez a hónap volt életünk legszebb hónapja. Naponta számoltuk a pénzünket, hogy mennyi jött össze már. Esténként csak ültünk a sötétben, és arról beszélgettünk, hogy majd hogy fog örülni az a szegény család a gyülekezet ajándékának. Gyülekezetünkben kb 80-an voltunk; próbáltuk kiszámolni, hogy mennyi fog majd összegyûlni. A pásztor minden vasárnap emlékeztetett az áldozatos gyûjtésre. Húsvét elõtti nap a testvéremmel elmentünk a hivatalba, ahol kiválthattuk a pénzünket: három ropogós 20 dolláros és egy 10 dolláros bankjegyet. Futottunk haza megmutatni édesanyánknak és testvérünknek. Sose volt még ennyi pénzünk. Ezen az éjszakán az izgatottságtól alig bírtunk aludni. Az sem zavart, hogy nem volt új ruhánk húsvétra. Volt összegyûjtött pénzünk a szegény családnak! A gyülekezethez vezetõ út nagyon hosszúnak tûnt, alig vártuk már, hogy odaérjünk. Ömlött az esõ, nem volt esernyõnk, 2 mérföld (kb 3,3 km) utat tettünk meg gyalog a gyülekezetig. Az sem zavart, hogy teljesen vizesek lettünk, és nõvérem papírral kipótolt lyukas cipõje is átázott. Mégis boldogan ültünk egymás mellett a padsorban. Hallottam, ahogy néhány fiatal éppen a lányok régi ruhájáról beszélt. Ránéztem a saját ruhánkra, de gazdagnak éreztem magam. Megtörtént az adomány begyûjtése. Hazafelé egész úton énekeltünk. Anya finom ebéddel lepett meg minket. Vett 12 tojást, azt megfõztük a sült krumplihoz. Késõ délután valaki csengetett. Anya odament az ajtóhoz, beszélt vele, és egy borítékkal a kezében jött vissza. Kérdeztük mi az, de nem szólt semmit. Kinyitotta a borítékot, és kiesett egy csomó pénz, Ott volt három húszas, egy tízes és 17 db egydolláros. Anya visszarakta a pénzt a borítékba. Nem szóltunk semmit, csak ültünk. Már nem éreztük gazdagoknak magunkat. Addig nekünk, gyerekeknek olyan boldog életünk volt. Sajnáltuk azokat, akiknek nem volt apjuk vagy anyjuk, és a házukat nem töltötte be a testvérek és más gyerekek állandó látogatása. Nevetségesnek tartottuk, hogy esténként az evõeszközeinket felváltva használjuk, és azon izgulunk, vajon kié lesz a villa meg a kanál. Két késünk volt, azokat körbeadtuk, akinek kellett. Tudtuk, hogy sok dolog nincsen, ami másnak van, de sosem gondoltam, hogy mi szegények vagyunk. Húsvét napján jöttünk rá, hogy minket neveztek annak a szegény családnak, akinek gyûjtöttek. A gyülekezeti vezetõ nekünk hozta a pénzt, mint egy szegény családnak. Tehát mi szegények vagyunk?! Nem éreztem magam sosem annak. Ránéztem a ruhámra és a viseletes cipõmre, és elkezdtem szégyellni magam. Nem akartam többet menni a gyülekezetbe. Valószínûleg mindenki tudná, hogy mi vagyunk azok a szegények. Az iskolára gondoltam: 9. osztályba jártam, 100 fõs évfolyamból az elsõk között voltam. Azon tûnõdtem, vajon az iskolában is tudják-e a gyerekek, hogy mi vagyunk a szegények. Eldöntöttem, hogy otthagyom az iskolát, mivel a 8. osztályt már elvégeztem (abban az idõben ennyi volt a minimum). Hosszú ideig csak ültünk némán. Mikor besötétedett, elmentünk aludni. A következõ héten az iskolából jövet-menet szinte semmit nem beszélgettünk. Végül anya megkérdezte, mit akarunk kezdeni a pénzzel. Hogy a szegények mit csinálnak a pénzzel, mi nem tudtuk. Sose gondoltuk, hogy szegények vagyunk. Következõ héten nem akartunk menni gyülekezetbe, de anya mondta, hogy mennünk kell. Bár napos idõ volt, nem beszélgettünk az úton. Anya elkezdett énekelni, de senki nem csatlakozott, így csak egy verset énekelt. A gyülekezetben vendég volt, egy misszionárius. Arról beszélt, hogy õk, Afrikában házakat építenek téglából, de a tetõhöz szükség lenne pénzre. A gyülekezet vezetõje megkérdezte, tudnánk-e áldozatkészen segíteni ezeken az embereken. Mi egymásra néztünk, és elõször a héten mosolyogtunk. Anya benyúlt a pénztárcájába, és kivette a borítékot, odaadta a testvéreimnek, majd sorban adtuk tovább, míg az adomány a gyûjtõdobozba került. Amikor összeszámolták a pénzt, a lelkészünk bejelentette, hogy kicsivel több mint 100 dollár gyûlt össze. A misszionárius nagyon izgatott lett. Nem várt ekkora összeget egy kicsi gyülekezettõl. Megköszönte az adományt, majd azt mondta: "Kell, hogy legyen ebben a gyülekezetben néhány gazdag ember.". Ez a kijelentés hirtelen felrázott minket. Nekünk 87 dollárunk volt benn abban a "kicsit több mint 100 dollár" - ban. Mi voltunk a gazdag család a gyülekezetben. Nem úgy mondta-e a misszionárius? Ettõl a naptól újra gazdag lettem. Mindíg emlékeztetem magam, milyen gazdag vagyok, mert nekem van Jézusom...

Szent üzente 2011-02-10 11:00:55

[d]Ismét egy cikket idéznék, csupán az 1Tim6,6-ot fûzném hozzá:[b] "De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel"[/b][/d] Sosem felejtem el 1946 húsvétját. 14 éves voltam akkor. 12 éves öcsémmel, 16 éves nõvéremmel és édesanyámmal éltünk. Édesapám öt évvel azelõtt meghalt, kereset és pénz nélkül maga mögött hagyva négy iskoláskorú gyermekét. 1946-ban egyik nõvérem már férjnél volt, a bátyám pedíg elköltözött otthonról. Egy hónappal húsvét elõtt a gyülekezet pásztora bejelentette, hogy egy kivételes húsvéti adományt kezdünk el gyûjteni, amivel egy szegény családon segítünk. Mindenkit kért, hogy vállalják az áldozatot. Mikor hazaértünk, arról beszélgettünk, mit tudnánk tenni. Eldöntöttük, hogy veszünk 25 kg krumplit és azon élünk egész hónapban. Ezzel 20 dollárt megtakarítunk a konyhapénzbõl. Arra gondoltunk, hogy ha az áramot csak szükség esetén használjuk, és nem hallgatjuk a rádiót, még a havi áramdíjat is megspórolhatjuk. Nõvérem annyi ház- és udvartakarítást vállalt, amennyit csak tudott, és mindegyikünk gyerekfelügyelt, amennyit csak lehetett. 15 centért tudtunk venni egy bizonyos mennyiségû anyagot, amibõl 3 edényalátétet tudtunk készíteni, darabját eladva 1 dollárért. Ezzel 30 dollárra növeltük az összeget. Ez a hónap volt életünk legszebb hónapja. Naponta számoltuk a pénzünket, hogy mennyi jött össze már. Esténként csak ültünk a sötétben, és arról beszélgettünk, hogy majd hogy fog örülni az a szegény család a gyülekezet ajándékának. Gyülekezetünkben kb 80-an voltunk; próbáltuk kiszámolni, hogy mennyi fog majd összegyûlni. A pásztor minden vasárnap emlékeztetett az áldozatos gyûjtésre. Húsvét elõtti nap a testvéremmel elmentünk a hivatalba, ahol kiválthattuk a pénzünket: három ropogós 20 dolláros és egy 10 dolláros bankjegyet. Futottunk haza megmutatni édesanyánknak és testvérünknek. Sose volt még ennyi pénzünk. Ezen az éjszakán az izgatottságtól alig bírtunk aludni. Az sem zavart, hogy nem volt új ruhánk húsvétra. Volt összegyûjtött pénzünk a szegény családnak! A gyülekezethez vezetõ út nagyon hosszúnak tûnt, alig vártuk már, hogy odaérjünk. Ömlött az esõ, nem volt esernyõnk, 2 mérföld (kb 3,3 km) utat tettünk meg gyalog a gyülekezetig. Az sem zavart, hogy teljesen vizesek lettünk, és nõvérem papírral kipótolt lyukas cipõje is átázott. Mégis boldogan ültünk egymás mellett a padsorban. Hallottam, ahogy néhány fiatal éppen a lányok régi ruhájáról beszélt. Ránéztem a saját ruhánkra, de gazdagnak éreztem magam. Megtörtént az adomány begyûjtése. Hazafelé egész úton énekeltünk. Anya finom ebéddel lepett meg minket. Vett 12 tojást, azt megfõztük a sült krumplihoz. Késõ délután valaki csengetett. Anya odament az ajtóhoz, beszélt vele, és egy borítékkal a kezében jött vissza. Kérdeztük mi az, de nem szólt semmit. Kinyitotta a borítékot, és kiesett egy csomó pénz, Ott volt három húszas, egy tízes és 17 db egydolláros. Anya visszarakta a pénzt a borítékba. Nem szóltunk semmit, csak ültünk. Már nem éreztük gazdagoknak magunkat. Addig nekünk, gyerekeknek olyan boldog életünk volt. Sajnáltuk azokat, akiknek nem volt apjuk vagy anyjuk, és a házukat nem töltötte be a testvérek és más gyerekek állandó látogatása. Nevetségesnek tartottuk, hogy esténként az evõeszközeinket felváltva használjuk, és azon izgulunk, vajon kié lesz a villa meg a kanál. Két késünk volt, azokat körbeadtuk, akinek kellett. Tudtuk, hogy sok dolog nincsen, ami másnak van, de sosem gondoltam, hogy mi szegények vagyunk. Húsvét napján jöttünk rá, hogy minket neveztek annak a szegény családnak, akinek gyûjtöttek. A gyülekezeti vezetõ nekünk hozta a pénzt, mint egy szegény családnak. Tehát mi szegények vagyunk?! Nem éreztem magam sosem annak. Ránéztem a ruhámra és a viseletes cipõmre, és elkezdtem szégyellni magam. Nem akartam többet menni a gyülekezetbe. Valószínûleg mindenki tudná, hogy mi vagyunk azok a szegények. Az iskolára gondoltam: 9. osztályba jártam, 100 fõs évfolyamból az elsõk között voltam. Azon tûnõdtem, vajon az iskolában is tudják-e a gyerekek, hogy mi vagyunk a szegények. Eldöntöttem, hogy otthagyom az iskolát, mivel a 8. osztályt már elvégeztem (abban az idõben ennyi volt a minimum). Hosszú ideig csak ültünk némán. Mikor besötétedett, elmentünk aludni. A következõ héten az iskolából jövet-menet szinte semmit nem beszélgettünk. Végül anya megkérdezte, mit akarunk kezdeni a pénzzel. Hogy a szegények mit csinálnak a pénzzel, mi nem tudtuk. Sose gondoltuk, hogy szegények vagyunk. Következõ héten nem akartunk menni gyülekezetbe, de anya mondta, hogy mennünk kell. Bár napos idõ volt, nem beszélgettünk az úton. Anya elkezdett énekelni, de senki nem csatlakozott, így csak egy verset énekelt. A gyülekezetben vendég volt, egy misszionárius. Arról beszélt, hogy õk, Afrikában házakat építenek téglából, de a tetõhöz szükség lenne pénzre. A gyülekezet vezetõje megkérdezte, tudnánk-e áldozatkészen segíteni ezeken az embereken. Mi egymásra néztünk, és elõször a héten mosolyogtunk. Anya benyúlt a pénztárcájába, és kivette a borítékot, odaadta a testvéreimnek, majd sorban adtuk tovább, míg az adomány a gyûjtõdobozba került. Amikor összeszámolták a pénzt, a lelkészünk bejelentette, hogy kicsivel több mint 100 dollár gyûlt össze. A misszionárius nagyon izgatott lett. Nem várt ekkora összeget egy kicsi gyülekezettõl. Megköszönte az adományt, majd azt mondta: "Kell, hogy legyen ebben a gyülekezetben néhány gazdag ember.". Ez a kijelentés hirtelen felrázott minket. Nekünk 87 dollárunk volt benn abban a "kicsit több mint 100 dollár" - ban. Mi voltunk a gazdag család a gyülekezetben. Nem úgy mondta-e a misszionárius? Ettõl a naptól újra gazdag lettem. Mindíg emlékeztetem magam, milyen gazdag vagyok, mert nekem van Jézusom...

Csabika üzente 2011-01-15 01:35:42

Ezt még nem láttam,nagyon komoly! :) Kis trakesz 263km/h ezzel öröm a szántás!

Jéhu üzente 2011-01-14 22:33:34

http://www.youtube.com/watch?v=a6Jpcy2GZ1Q&NR=1 (watt)

Fixanita üzente 2011-01-13 20:27:14

Találtam egy nagyon jó videót az Üzenetek.com keresztyén oldalon. (Mármint nem az oldal keresztyén;) , hanem a témái). Sokféle keresztyén felekezetbõl vagyunk együtt ebben a motoros közösségünkben, és ez a rövid kis film éppen errõl a "test"-rõl beszél, amit a Biblia egyháznak, eklézsiának mond, hogy milyennek kellene lennie, és mi a feladata. http://www.uzenetek.com/2010/12/az-egyhaz-hillsong-i-heart-filmreszlet.html

fakopács üzente 2011-01-13 21:12:05

Nagyon jó! Az a baj ezzel hogy aki megérti az már amúgy is csinálja, aki nem akarja megérteni az meg kifogásokat keres, miért nem lehet megtenni. Ha nem ugrik az ember Isten hívására nincs értelme belelökni sem.

Fixanita üzente 2011-01-13 20:27:14

Találtam egy nagyon jó videót az Üzenetek.com keresztyén oldalon. (Mármint nem az oldal keresztyén;) , hanem a témái). Sokféle keresztyén felekezetbõl vagyunk együtt ebben a motoros közösségünkben, és ez a rövid kis film éppen errõl a "test"-rõl beszél, amit a Biblia egyháznak, eklézsiának mond, hogy milyennek kellene lennie, és mi a feladata. http://www.uzenetek.com/2010/12/az-egyhaz-hillsong-i-heart-filmreszlet.html

Fixanita üzente 2010-12-22 12:02:33

Én nem töröm a magyart! Nagyon jó maradt a "kiejtésem"! (watt)

Szent üzente 2010-12-21 23:30:32

Két srác verekszik. Kérdezik az egyiket: - Mit csinálsz? - Töröm a magyart...

Fixanita üzente 2010-12-20 22:38:29

Sziasztok! Ismét Magyarországon vagyok!! Végre!!! "Meleg" volt a hazajövetelem a nagy hideg és sok hó miatt, de fantasztikus módon zajlott minden. Észak-Írországban 25 éve nem volt ilyen havazás, mint most. Igazából náluk nem minden télen esik hó, ha igen, akkor is januárban, és csak éppenhogy egy kis "porcukor". Az indulásom elõtti nap pedig 20 cm hó esett le Belfastban. (zizi) Úgy feküdtem le elõzõ nap este, hogy tudtam, hogy a Brit-szigeteken minden reptér zárva, kivéve a Dublinban lévõt. És nekem éppen innen indult a gépem. Másnap hajnalban vonatkisiklás volt, útlezárások, ezért nagyon korán elindultunk autóval. Útközben láttunk is egy lerobbant buszt, amit Belfast-Dublin között járt. Azzal mentem volna a repülõmhöz, ha a barátaink nem visznek el minket. Dublinból úgy szállt föl a gépünk du. 2 után, hogy Ferihegy még zárva volt. :o Mire megérkeztünk, már Budapest fogadta a gépeket. Elég félelmetes volt látni a közeledõ pályát, hogy havas. Nem is volt sima a landolás, de happy lett a vége. Magyar szilárd föld volt a lábam alatt. (taps) Viszont a repülõbõl nem tudtunk még kiszállni egy darabig, mert az összekötõ folyosó ajtaja befagyott. Az addigiakhoz képest, ezt már viccnek vettük, és türelmesen vártunk. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy megadta, hogy idõben hazaérjek szombaton, nem kellett reptéren aludnom és bizonytalanságban lennem órákon, napokon át. A csomagok sem kallódtak el, amik persze tele voltak ajándékokkal... Köszönöm az imáját azoknak, akik gondoltak rám! (aha)

Fixanita üzente 2010-12-20 22:38:29

Sziasztok! Ismét Magyarországon vagyok!! Végre!!! "Meleg" volt a hazajövetelem a nagy hideg és sok hó miatt, de fantasztikus módon zajlott minden. Észak-Írországban 25 éve nem volt ilyen havazás, mint most. Igazából náluk nem minden télen esik hó, ha igen, akkor is januárban, és csak éppenhogy egy kis "porcukor". Az indulásom elõtti nap pedig 20 cm hó esett le Belfastban. (zizi) Úgy feküdtem le elõzõ nap este, hogy tudtam, hogy a Brit-szigeteken minden reptér zárva, kivéve a Dublinban lévõt. És nekem éppen innen indult a gépem. Másnap hajnalban vonatkisiklás volt, útlezárások, ezért nagyon korán elindultunk autóval. Útközben láttunk is egy lerobbant buszt, amit Belfast-Dublin között járt. Azzal mentem volna a repülõmhöz, ha a barátaink nem visznek el minket. Dublinból úgy szállt föl a gépünk du. 2 után, hogy Ferihegy még zárva volt. :o Mire megérkeztünk, már Budapest fogadta a gépeket. Elég félelmetes volt látni a közeledõ pályát, hogy havas. Nem is volt sima a landolás, de happy lett a vége. Magyar szilárd föld volt a lábam alatt. (taps) Viszont a repülõbõl nem tudtunk még kiszállni egy darabig, mert az összekötõ folyosó ajtaja befagyott. Az addigiakhoz képest, ezt már viccnek vettük, és türelmesen vártunk. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy megadta, hogy idõben hazaérjek szombaton, nem kellett reptéren aludnom és bizonytalanságban lennem órákon, napokon át. A csomagok sem kallódtak el, amik persze tele voltak ajándékokkal... Köszönöm az imáját azoknak, akik gondoltak rám! (aha)

Fixanita üzente 2010-12-20 22:38:29

Sziasztok! Ismét Magyarországon vagyok!! Végre!!! "Meleg" volt a hazajövetelem a nagy hideg és sok hó miatt, de fantasztikus módon zajlott minden. Észak-Írországban 25 éve nem volt ilyen havazás, mint most. Igazából náluk nem minden télen esik hó, ha igen, akkor is januárban, és csak éppenhogy egy kis "porcukor". Az indulásom elõtti nap pedig 20 cm hó esett le Belfastban. (zizi) Úgy feküdtem le elõzõ nap este, hogy tudtam, hogy a Brit-szigeteken minden reptér zárva, kivéve a Dublinban lévõt. És nekem éppen innen indult a gépem. Másnap hajnalban vonatkisiklás volt, útlezárások, ezért nagyon korán elindultunk autóval. Útközben láttunk is egy lerobbant buszt, amit Belfast-Dublin között járt. Azzal mentem volna a repülõmhöz, ha a barátaink nem visznek el minket. Dublinból úgy szállt föl a gépünk du. 2 után, hogy Ferihegy még zárva volt. :o Mire megérkeztünk, már Budapest fogadta a gépeket. Elég félelmetes volt látni a közeledõ pályát, hogy havas. Nem is volt sima a landolás, de happy lett a vége. Magyar szilárd föld volt a lábam alatt. (taps) Viszont a repülõbõl nem tudtunk még kiszállni egy darabig, mert az összekötõ folyosó ajtaja befagyott. Az addigiakhoz képest, ezt már viccnek vettük, és türelmesen vártunk. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy megadta, hogy idõben hazaérjek szombaton, nem kellett reptéren aludnom és bizonytalanságban lennem órákon, napokon át. A csomagok sem kallódtak el, amik persze tele voltak ajándékokkal... Köszönöm az imáját azoknak, akik gondoltak rám! (aha)

Kornél üzente 2010-12-02 14:56:29

[b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY [/a][/b] 5. rész Pancsinelló felnevetett. „Én értékes?! Ugyan mitõl? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?” Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: „Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.” Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon. „Minden nap vártam, hogy eljössz!” – folytatta Éli. „Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák” – mondta Pancsinelló. „Tudom. Mesélt rólad.” „Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?” A fafaragó nagyon kedvesen beszélt: „Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.” „Micsoda?” „A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?” „Hát még nem nagyon…” Éli elmosolyodott. „Idõvel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelõre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.” Éli letette Pancsinellót a földre. „Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé –, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!” Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: „Azt hiszem, komolyan mondja!” És miközben ezt gondolta, már le is gurult egy szürke pont. Itt a vége.

Kornél üzente 2010-11-28 15:52:21

[b]„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerõsítlek, meg is segítlek, sõt gyõzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41.10) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43.1) [/b] A fenti Biblia idézetekben Isten ígéreteit olvashatjuk, amirõl az „Értékes vagy” címû mese jutott az eszembe. Ez a mese arról szól, hogy „a fafaragómester segítségével Pancsinelló (foltmanó) felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.” Remélem, nem „sértem”:) meg a „vagány és kemény”(watt) motoros társaimat azzal, hogy ezt a mesét 5 részes változatban leírom. Végül is a szezonnak vége, hó és hideg van, így juthat olvasásra is idõnk. [b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY[/a][/b] 1. rész A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester mûhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben, miden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörû dalokat énekeltek. Õket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így azután újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Holnap folyt. köv.

Kornél üzente 2010-11-28 15:52:21

[b]„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerõsítlek, meg is segítlek, sõt gyõzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41.10) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43.1) [/b] A fenti Biblia idézetekben Isten ígéreteit olvashatjuk, amirõl az „Értékes vagy” címû mese jutott az eszembe. Ez a mese arról szól, hogy „a fafaragómester segítségével Pancsinelló (foltmanó) felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.” Remélem, nem „sértem”:) meg a „vagány és kemény”(watt) motoros társaimat azzal, hogy ezt a mesét 5 részes változatban leírom. Végül is a szezonnak vége, hó és hideg van, így juthat olvasásra is idõnk. [b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY[/a][/b] 1. rész A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester mûhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben, miden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörû dalokat énekeltek. Õket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így azután újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Holnap folyt. köv.

Szent üzente 2010-11-29 23:51:20

Egy keresztény folyóiratban olvastam a következõ cikket. Nõi "mesélõje" van. ----------------------------------------------------------------------------------------------- Egy asszony értéke Kedves barátainkkal ültünk együtt asztalnál. Amikor megdícsértem a barátnõm szép ruháját, férje nevetett és ezt mondta: "Az én feleségem is 8 tehenet érõ asszony". Aztán elmesélte egy eljegyzés történetét, a Csendes-óceán egyik déli szigetén történt. Johnny volt a neve Nurabandi szigetén egy jómódú fiatal legénynek. Beleszeretett egy jelentéktelen kislányba a szomszédos szigeten, Kiniwatán. A "jelentéktelen" jelzõ még talán túlzó is, Sarita sovány volt és csontos, lógó vállal és lehorgasztott fejjel járt-kelt a vidéken. Apja remélte, hogy kap majd valamennyi menyasszony-árat érte, de titkon attól félt, hogy mégsem. A szigeten az volt a szokás, hogy a menyasszony árát tehénben fizették ki. A legeszesebb és legszebb lányok ára öt tehénre is fölment. Sam azt remélte, hogy legalább egyetlen tehenet kap a lányáért. Egy napon Johnny üzent Samnek, Sarita apjának, hogy megkéri a lánya kezét, és szeretne róla tárgyalni vele. Johnnyt Nurabandi legügyesebb kereskedõjének tartották, míg Sam Kiniwata legrosszabb kereskedõje hírében állt. Johnny fiatal volt még, mégis a leggazdagabb embernek tartották a szigeten. Sam összeült családjával, hogy kidolgozzák a haditervet. Három tehenet fognak kérni, de beleegyeznek a kettõbe, miközben biztosak voltak abban, hogy Johnny nem fog többet adni, csak egyet. Elérkezett a nagy nap, és Johnny olyan ajánlattal állt elõ, ami mind Samet, mind egész Kiniwatát meglepte és megövezdeztette: "Sarita apja, nyolc tehenet kínálok neked a lányodért!" Öt hónappal az esküvõjük után egy férfi érkezett látogatóba Johnnyhoz. A vendég elõzõleg Kiniwatán volt, ahol elmesélték neki a nyolc tehén történetét. A sziget lakói ennyi idõ múlva is azon mulattak, hogy Sam, a legrosszabb üzletember a szigeten hogyan vezette az orránál fogva a gazdag fiatalembert a szomszéd szigetrõl. Ezzel szemben Nurabandin Johnny nagy tiszteletben állt. A szigeten senkinek eszébe nem jutott még csak elmosolyodni sem a háta mögött, ha neve felmerült. Johnny elsõ kérdése az volt vendégéhez: - Feltételezem, hogy Kiniwatán már hallott rólam. Onnan való a feleségem. - Igen, tudom. - Mit beszélnek rólam az emberek? - Hát, azt mondják...hogy az elmúlt ünnepek alatt nõsült. A látogató láthatóan meglepõdött ezen az egyenesen neki szegezett kérdésen. Johnny észrevette vonakodását, és igyekezett további információt kicsikarni belõle. Végül a vendég beszámolt. - Azt mondják, hogy nyolc tehenet fizetett a menyasszonyáért. Szeretnék tudni, hogy miért. Ebben a pillanatban egy csodaszép fiatalasszony lépett a szobába, hogy egy csokor virágot tegyen az asztalra. Megállt egy pillanatra, hogy rámosolyogjon Johnnyra, majd könnyû léptekkel kiment. A vendég még soha életében nem látott ilyen szép nõt: az egyenes vállak, a határozott áll, a sugárzó szemek - mindezek egészséges öntudatról tanúskodtak. Johnny félreérthetetlen büszkeséggel a a hangjában mondta: - Õ Sarita, a feleségem. - De - ellenkezett a látogató - hiszen õ ... õ csodaszép! Kiniwatán azt mondták, hogy jelentéktelen, és hogy Sam önt az orránál fogva vezette. Johnny mosolygott. - Úgy gondolja, hogy túl sok volt érte a nyolc tehén? - Semmiképp sem.... de hogy lehetséges az, hogy ennyire megváltozott? Johnny újra komoly lett. - Belegondolt egyszer is abba - kérdezte - hogy mit jelenthet egy asszonynak, ha azt kell tudnia, hogy a férjének elég volt a legalacsonyabb árat fizetnie érte, amikor megkérte? Ha késõbb összejönnek az asszonyok és túl akarják szárnyalni egymást abban, hogy kiért mennyit fizetett a férje, és az egyik négy tehenet említ, a másik talán hatról is beszélhet, mit érezhet akkor az az asszony, akit egy vagy két tehénért adott el az apja? Képzelje csak el! Én nem kívántam volna ilyet az én Saritámnak! Aztán így folytatta Johnny: - Azt akartam, hogy Sarita boldog legyen, de még többet is akartam. Ön azt mondja, hogy megváltozott, és ez így is van. Sok dolog meg tud változtatni egy nõt, külsõ és belsõ hatások. De az a legfontosabb, hogy õ mit gondol önmagáról. Míg Sarita Kiniwatán volt, semmire sem értékelte önmagát, de most tudja, hogy minden nõnél értékesebb itt a szigeten. Feleségül akartam venni Saritát. Csak õt szerettem, senki mást, de én olyan feleséget kívántam magamnak, akinek nyolc tehén az értéke! *************** Majd a mesélõ hölgy azzal fejezi be, hogy ebbõl a történetbõl rájött, hogy "Ti" "nyolc tehenet érõ nõk" vagytok Isten számára, mivel Õ ugyanezt az elvet alkalmazva, a legmagasabb árat fizette értetek.

Kornél üzente 2010-11-28 15:52:21

[b]„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerõsítlek, meg is segítlek, sõt gyõzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41.10) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43.1) [/b] A fenti Biblia idézetekben Isten ígéreteit olvashatjuk, amirõl az „Értékes vagy” címû mese jutott az eszembe. Ez a mese arról szól, hogy „a fafaragómester segítségével Pancsinelló (foltmanó) felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.” Remélem, nem „sértem”:) meg a „vagány és kemény”(watt) motoros társaimat azzal, hogy ezt a mesét 5 részes változatban leírom. Végül is a szezonnak vége, hó és hideg van, így juthat olvasásra is idõnk. [b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY[/a][/b] 1. rész A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester mûhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben, miden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörû dalokat énekeltek. Õket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így azután újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Holnap folyt. köv.

Kornél üzente 2010-11-28 15:52:21

[b]„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerõsítlek, meg is segítlek, sõt gyõzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41.10) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43.1) [/b] A fenti Biblia idézetekben Isten ígéreteit olvashatjuk, amirõl az „Értékes vagy” címû mese jutott az eszembe. Ez a mese arról szól, hogy „a fafaragómester segítségével Pancsinelló (foltmanó) felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.” Remélem, nem „sértem”:) meg a „vagány és kemény”(watt) motoros társaimat azzal, hogy ezt a mesét 5 részes változatban leírom. Végül is a szezonnak vége, hó és hideg van, így juthat olvasásra is idõnk. [b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY[/a][/b] 1. rész A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester mûhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben, miden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörû dalokat énekeltek. Õket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így azután újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Holnap folyt. köv.

Fixanita üzente 2010-11-28 23:02:46

Órási a Pancsinelló-történet! (taps) Csak folytasd, Heko! Szuper az adventi koszorú!!! Mennyi idõ alatt készítetted el, Árpi? (watt) Az adventi írás meg nagyon-nagyon jó! Köszi Szikszay tesó!!! (taps) Szerinted lehetne ebbõl egy kivonatot kiraknunk ide a honlapunk címoldalára? Meg tudnád valahogy ettõl az embertõl kérdezni?

Kornél üzente 2010-11-28 15:52:21

[b]„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerõsítlek, meg is segítlek, sõt gyõzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs 41.10) „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43.1) [/b] A fenti Biblia idézetekben Isten ígéreteit olvashatjuk, amirõl az „Értékes vagy” címû mese jutott az eszembe. Ez a mese arról szól, hogy „a fafaragómester segítségével Pancsinelló (foltmanó) felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.” Remélem, nem „sértem”:) meg a „vagány és kemény”(watt) motoros társaimat azzal, hogy ezt a mesét 5 részes változatban leírom. Végül is a szezonnak vége, hó és hideg van, így juthat olvasásra is idõnk. [b]Max Lucado: [a]ÉRTÉKES VAGY[/a][/b] 1. rész A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester mûhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette õket, és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben, miden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörû dalokat énekeltek. Õket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így azután újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott. Holnap folyt. köv.

Jéhu üzente 2010-11-28 14:28:14

[a]A világraszóló pillanat[/a] Helyesen értjük-e keresztény ünnepeinket? Keresztény ünnepeink lényege torzulni látszik. Az adventi ünnepkör valódi üzenete még a templomba járó emberek elõtt is homályban marad - mondta lapunknak Somogyi László lelkészi elnök. −.Az advent egyházi ünnep, valóban megérdemli, hogy az alapjelentését is tisztázzuk. Az „advent” elnevezés a közhiedelemmel ellentétben nem „várakozást”, hanem „eljövetel”-t jelent. Nagyon lényeges a különbség, noha a kettõ között létezik összefüggés − mondja Somogyi László, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke. Az a tapasztalatom, hogy ünnepeink értelmezése és gyakorlatuk olyan irányba változott, amely lelkileg nem mozdít ki senkit hétköznapi életrendjébõl. A „Jézuskázással”, a húsvéti nyúllal is csak kevesen, a pünkösddel pedig az emberek legnagyobb része nem tud mit kezdeni. Félelmetes torzulás ez, amelynek lényege, hogy a keresztény ünnepek ne hassanak ránk, s így általuk semmi se változzon az életünkben. Az elsõ keresztények idején az ünnepek teljesen felvillanyozták az embereket, komoly hatással voltak rájuk. Éppen ezért ismételten hangsúlyoznunk kell az advent igazi tartalmát, amely Jézus Krisztus eljövetelére utal. E tartalom viszont három üzenetet is hordoz: elõször is emlékezünk az õ elsõ eljövetelére. Másodsorban fontos az a missziói vonatkozás, amely szerint Jézus Krisztusnak „érkezése van az életembe”, azaz a jelenben szükséges, hogy befogadjam õt, mint személyes megváltómat és Uramat. Az advent harmadik vonatkozása ugyanilyen fontos: ez az ünnep Jézus Krisztus második, történelmet átformáló megjelenésére utal, amikor majd Királyok Királyaként és Uraknak Uraként megjelenik az emberiség elõtt. Errõl is kell, hogy szóljon a keresztény igehirdetés. − Ez világraszóló pillanat... − Történelmet megrengetõ esemény lesz. Hittanos gyermekektõl meg szoktam kérdezni, szerintük mi lesz a történelem következõ legnagyobb eseménye? A rák ellenszerének feltalálástól kezdve az atomfegyverek leszereléséig szinte mindent elmondanak. Valóban, mindez hatalmas esemény volna, de a legnagyobb mégis Jézus Krisztus visszajövetele lesz! − Az ünnepkör párhuzamba állítható az ószövetségi zsidó kultúra messiásvárásával ? − A várakozás arra készítette fel az ószövetségi Izraelt, hogy egyszer el fog jönni a messiás. Vagyis a messiás elsõ eljövetele szintén advent. De ez már megtörtént. Ha csak ezzel lehetne párhuzamba állítani a mai adventi ünneplésünket, akkor valóban nem mutatna tovább a karácsonyon. De a Biblia egésze az Úr második, dicsõséges eljövetelét is meghirdeti. − Mi lenne a helyes magatartása az adventi idõszakban a keresztény embernek? A Biblia ad erre valamilyen tanácsot? −A hangsúly az önvizsgálaton van. Mi történne, ha ma, vagy holnap jönne el az Úr ismét? Felkészülten várom-e? Folyamatos önvizsgálatra és bûnbánatra van szükségem. Ha azt látom, hogy túlságosan belemerültem a világba, és nem veszem már komolyan az Istentõl rendelt küldetésemet, akkor böjtként határozzam el, hogy például kevesebbet nézem a tv-t, kevesebbet eszem, vagy szórakozom. Helyette többet tanulmányozom az Isten igéjét, és az önvizsgálatra, a bûnbánatra nagy hangsúlyt fektetek. −Visszatérve advent lényegi üzenetére, Jézus Krisztus második eljövetelérõl sok esetben a történelmi felekezetek szemérmesen hallgatnak. Ha valaki mégis hangsúlyozza, hamar megkaphatja a „túlzó” és a „szektás” jelzõt... −− Szomorú, ha a nagyobb keresztény közösségek keveset beszélnek errõl. Természetesen elhangzik a tanítás róla a hitoktatásban, a konfirmációi felkészítés során, bibliaórákon és az igehirdetésekben, de nem az õt megilletõ súllyal. Ezen valóban változtatni kell. Az pedig a másik szomorú valóság, hogy a nagy elhallgatás miatt létrejött egy olyan felekezet, amely ezzel a központinak beállított tanítással különült el a többi közösségtõl. Mindez sokak számára úgy csapódik le, mintha az advent hangsúlyozása csupán egy felekezet szívügye volna, és nem a Bibliáé. Ez pedig súlyos tévedés, hiszen Jézus Krisztus második eljövetele nem egy keresztény felekezet, hanem a teljes Szentírás fontos üzenete. − De miért történt ez az elhallgatás? − Amint korábban utaltam rá, ez bizonyos értelemben kényelmetlen, „kizökkentõ” üzenet. Nincs mese, szembesülnünk kell azzal, hogy az Úr Jézussal találkozni fogunk. Ha az egyház elvilágiasodik, akkor meg kell húzni a vészharangot: akár élõ hitben, akár felszínes vallásosságban élünk, a tényeken semmit sem fog változtatni. Jézus Krisztus hamarosan visszajön, s ezzel jó az egyházaknak ismételten szembenézniük. Valódi megtérésre, újjászületésre az egyháztagoknak és a vezetõknek is szüksége van. − Advent jelképrendszerrel is bír. Koszorúk, gyertyák, házikók. A protestáns közösségekben nem okoz gondot, hogy tárgyiasított jelképekkel is élnek? - A jelképrendszereknél mindig két fontos kritikai szempont létezik: az eredeti pogány jelentést közvetítik-e még, vagy megtörtént egészséges, a teljes bibliai kijelentéssel összhangot mutató „krisztianizálásuk”? Jó példa erre a karácsony ünnepe. A pogány napkultusz leépítése érdekében határozott úgy a 4. századi keresztyénség, hogy az Úr Jézus születésének addig nem létezõ megünneplését bevezetik. A decemberi napfordulót keresztény tartalommal töltötték meg. Ma egyetlen teológus sem problémázik azon, hogy miért decemberben ünnepeljük a karácsonyt, bár a Biblia nem ad információt a pontos dátumra nézve. Az adventi koszorú esetében a világosság növekedése és Jézus eljövetele biblikus szimbólum. A fény növekedése a világ világosságára, Krisztusra mutat. Az adventi házikó építése pedig az jelzi, hogy ha az életünk ablakán bepillant az Úr, vajon mit láthat? Ezeket a gyakorlatokat tehát megtölthetjük olyan keresztény tartalommal, amelyekbõl a következõ nemzedékek épülhetnek. Szûcs Gábor

Szent üzente 2010-11-26 23:15:50

[i]Lényeg hogy igy is fenntartható olyan kapcsolat ahol áldást kapunk és adunk egymásnak [/i] (aha) (aha) (aha)

fakopács üzente 2010-11-26 23:07:18

Igazad van! Ahoz hogy megérts ismerned kellene a napi elfoglaltságomat, de ezen a nyilt fórumon nem akarok mindent kiteregetni. Van aki azt hinné dicsekszem van aki azt hogy sajnáltatom magamat. Elég annyi hogy négy gyerekem van, többségük kis koruktól zenél és koncertre elõadásra járok velük. Én szállítom a hangszereket és a gyülinek is a hangtechnikát-hangszereket + a zeneiskolának is be segítek a külömbözõ rendezvények lebonyolításában,szállításban és még "mellékesen" eltartom a családot napi elfoglaltságként. Szóval ne csodálkozz ha éjjel irok a témákhoz az oldalon mivel máskor nem vagyok net-közelben. Olykór már nincs türelmen kikeresni az Igeverseket csak idézem emlékezetbõl. De nekem így is jól esik kiadni magambol valamit ami ki-kivánkozik mert nagyon keveset tudok /hétköznap egyáltalán nem/ gyülekezetbe menni. Csak vasárnap találkozom a testvérekkel. Na hagyjuk! Lényeg hogy igy is fenn tartható olyan kapcsolat ahol áldást kapunk és adunk egymásnak. Köszi a biztatást az írásra. Szeretettel megosztom veletek amit kapok megértéseket vagy a beírtakhoz hozzá szólok csak legyen idõm.

fakopács üzente 2010-11-25 21:16:28

Igen én is arra az idézetre utaltam, csak nem mindig keresem ki a Bibliából és irom az Igehelyet mert nincs idõm minden alkalommal keresgélni. Mikor bele olvasok a témában az oldalon és hozzá szeretnék irni én is véleményt, csak ugy tódulnak az agyamban azok az Igék amik hozzá kapcsolódnak. Ezért ha tudom késõbb kikeresve utána szerkesztem, vagy megírom kérésre utólag. Nagyon jó hogy felvetõdik egy-egy téma és sokan hozzászolnak ill. hozzá írnak, véleményt cserélnek és kialakul az egységes látás anélkül hogy egymás "szavába vágnánk". Olvasd el Zsoltárok 133-at. vagy:Mt18:19-20