A motoros bukás hallatán minden motoros önkéntelenül felkapja a fejét és ijedten kérdezi,
mi baja lett a motorosnak? És a motornak? Murphy törvénye szerint ami elromolhat, az el is romlik. Sajnos ugyanígy van a motorozással is: ami eltörhet, elveszhet, eldõlhet és elcsúszhat, az meg is történik, de nem mindegy, milyen sebességgel és milyen végkifejlettel.
Nem szégyellem egyetlen esésemet sem, még ha a saját figyelmetlenségem miatt volt is. De tanultam belõlük. Ezért szeretném közreadni a teljesség igénye nélkül azokat az általam hallott és átélt tapasztalatokat, melyekkel talán segíthetek motoros társaimnak. Ezzel nem farkast kiáltok, mert sajnos baleset esetén gyakoribb a motorosok sérülése más jármûvek vezetõivel szemben. Sajnos van jónéhány áldozata ennek a kategóriának a szerelmesei között, akik nem bírnak a vérükkel, és meghalnak önhibájukból, mert merészek, figyelmetlenek és türelmetlenek. Nekünk a túlélésre kell figyelnünk, és úgy motoroznunk, hogy csak magunkra számíthatunk.
Motoros elõéletem
Kicsit magamról: 1978-óta motorozom T-5 Pannoniával kezdtem, majd postán táviratoztam évekig motorral. Ezt csak azért bocsátottam elõre, hogy ne legyen furcsa, hogy én nem mindig a szezonális motorozásból merítek példákat. Lehet, olvassák olyanok is ezt az írást, akik pizza- vagy más futárszolgálatot végeznek négy évszakban. Szerencsémre én a jogosítványt is, illetve két év múlva a postai motorozást is tavasszal kezdtem
.
Nem is tanácsolom senkinek, hogy gyakorlatlanul, friss vizsgával motorozzon õszi, illetve téli szezonban, még munkába járásra sem. Nem kívánok különbséget tenni robogó és váltós motor között, mert mindegyik eldõlhet. Természetesen van különbség erõben, súlyban, kerékátmérõben és kezelésben is. Itt inkább szólnék a forgalmi szituációról és a motorozásról mint rutin elsajátításáról.
„Szégyen” a csúszás, de hasznos...
Fékezési és esési technikák
Ki ne farolt volna kerékpárral? Fõleg a kontrás bicajok voltak erre alkalmasak, apáink nagy örömére, mivel nyaranta több gumiköpenyt is elkoptattunk az élvezet oltárán. Hát, feltételezem mindenkirõl, aki motoros, hogy kerékpározott régebben. Mert az eséstechnika elsajátításának elsõ feltétele: ki tudja úgy megfaroltatni a biciklije, késõbb a motorja hátsó kerekét úgy, hogy az valamelyik oldalra kitérjen, közben mégse essen el?
Ez még felvet egy újabb témát is. Vannak ugyanis, akik –mióta behozták a tárcsafék-rendszerû megoldást – arra esküsznek, hogy kizárólag az elsõ féket használják, mivel a fékezésnél arra a kerékre terhelõdik minden súly.
Ez igaz, de ilyenkor a motor hátsó része nyomul az elsõ után fékezés nélkül, és a megtorpant eleje miatt a hátsó rész a saját lendületét a motor valamelyik oldalán érvényesíteni igyekszik. Ebbõl komoly oldalra csúszások alakulhatnak ki. Ezért az elsõ kerék erõteljesebb fékezésével együtt finoman a hátsó kereket is fékeznünk kell. (Egyes motorgyártók már úgy szerelik a fékrendszert, hogy az elsõ és hátsó kerék együtt mûködjön.)
Én gyerekkoromban jégen gyakoroltam a farolást kerékpárral. Késõbb motorral (125-ös MZ-vel) is farolva álltunk be a kapukhoz. Ez olyan mûvelet kellene, hogy legyen a motorosoknál, mint a kocsiknál: csúszás esetén ellenkormányzás. Sajnos csak öntanító módon gyakorolható, mivel erre egy tréninget szervezõ cég sem adna motort. Hozzáteszem, hogy nem is egyetlen órán belül megtanulható mûvelet, és csak kis kaliberû géppel ajánlatos a gyakorlása. Fontos hogy összeszokott legyen a motor és vezetõje (kölcsön motor kizárt), mert valóban rutin szükséges az adott géppel, hogy sikerüljön elsajátítani ezt a gyakorlatot.
Miért fontos ezt megtanulni? Sok vitát kavart már a témákkal foglalkozók között, és mindig az lett a vége hogy: ez a helyzetbõl adódik pontosan: Elengedjem-e a motort, ha elfektettem, vagy pedig fogjam, amíg megáll? Ezért kell megtanulni "megfektetni" a motort, mert másképpen – ha már az akadályba ütközve dõl el – nagy a valószínûsége, hogy valamilyen részünk nem megfelelõ erõvel érinti a motor valamilyen alkatrészét. Persze féltjük a motorunkat, hát, én sem azért vettem, hogy darabokban vigyem haza, de még mindig praktikusabb a motort javítani, mint a motorost.
Ha a motorunk „csak” csúszik, és nem ütközik, úgy nem fog "pattogni" sem. Ez utóbbi sokkal veszélyesebb, és jobban roncsolja a motort magát. Ez vonatkozik ránk is mint emberi testre. Nem bonyolódom bele számításokba, de ha 50-nel egy 80 kg-os test nekicsapódik egy másik álló testnek, szörnyû ütést kap. Ha viszont csúszás által a súrlódás következtében folyamatosan csökken a sebessége, csak a felület kopik, de nem kap ütést a test, csontok és a többi testrész.
Úgy gondolom, hogy itt most 50 km/h-s sebességnél nagyobbról kell beszélnünk. Viszont ahogy nõ a sebesség, azzal egyenes arányban nõ a becsapódás, így a roncsolás ereje is. Ugyanezt ha kiszámolod a motor súlyára is, ami átlag 200 kg-körül van (de inkább több), és ha ez nem csúszik, hanem pattog az úton, érthetõ a totálkár a motorok többségénél balesetkor.
Tehát ha azt észlelem az elõttem lévõ akadályról, hogy már nem tudom elkerülni a találkozást, jobb,ha elfektetem a gépet, és lelépek a motorról. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem tudom csak így leírni: fektetett állapotban el kell rúgni magadtól az elõtted lévõ motort, neked kell hátul maradnod,kezed és lábad széttárni – mint az ejtõernyõsök a levegõben –, és fejed oldalt tartva hason vagy hanyatt várni a szerencsés megállást. Lényeg, hogy ne forogj, és ne módosíts a testhelyzeteden, amíg mozgásban vagy. Ha fordulsz mozgás közben hasról hátra vagy fordítva, úgy biztosan csapódik valamelyik testrészed az úthoz vagy egyéb közeledõ tárgyhoz.
Motoros ruházat
Itt jegyezném meg, hogy remélem, mindenki megfelelõ motoros ruhában ül motorra! Az önmagának árt, aki nem védõöltözékben motorozik. Ha valaki rutinos motorosnak tartja magát, akkor tudja, hogy nemcsak az õ képességein múlik, hogy egy esés vagy ütközés bekövetkezik-e vele, hanem külsõ körülményektõl is. És ezek a külsõ körülmények adódhatnak a legjobb reakcióidõn belül is. A jó motorosnak is szüksége van védõöltözetre!
Esés után
Néhány gyakorlati tanács arra az esetre, ha megtörténik, hogy buktál. Ne a motorral foglalkozz elõször, hanem magaddal! Legtöbbünk felpattan, mint a gumilabda, pedig az érkezési helyzetet meg kéne jegyezni a késõbbi helyszínelés miatt. Ez persze annak a függvénye mennyire sérültél meg, és milyen szintû úton történt a baleset: tudják-e biztosítani a helyszínt, mert ha autóút vagy autópálya, azonnal el kell azt hagyni, mert a nagy sebesség miatt félõ, hogy újabb balesetet okozhatunk. Ha netalán nem vagy cselekvõképes (Isten õrizzen ettõl mindegyikünket!), úgyis más intézkedik helyetted.
Maradjunk annál, hogy elestél, és fel akarsz kelni. Ne siesd el a dolgot! Saját magadat ellenõrizd, hogy "mindened" megvan-e, és érzed-e is õket. Mielõtt felállsz, vedd le a sisakod, és nézz magad köré, mi esett le rólad, milyen sérülés van a ruhádon, csizmádon, sisakon kesztyûdön. Amelyik öltözék sérült, jobb levenni, mert alatta te is sérülést szenvedhettél, és csak szorítja a csizma, vagy nem veszel észre egy vérzést a kabátodon keresztül. Fogadd el a segítséget a felálláshoz, és minden esetben hívjál mentõt! Ne próbáld a motorodat felállítani egyedül, de a gyújtást vedd le róla!
Ha szédülsz, vagy nem érzed valamelyik testrészedet, maradj a földön fekve, mert nem tudhatod, nem rontasz-e azzal, ha helyzetet változtatsz. Értesítsd hozzátartozóidat, vagy olyan barátodat, akirõl tudod, hogy segíteni fog! Ne aggódj, mindig lesz alkalmi barát, aki készséggel segít, ha látja, hogy bajban vagy.
Veszélyforrások
Megemlítenék néhány szituációt, melyek veszélyt jelenthetnek a motorosra.
Forgalomból adódó vészhelyzetek
Vannak olyan idõjárási viszonyok, sõt napszakok, mikor úgy tûnik, mintha mindenki megbolondult volna, és õrültek szaladgálnának az utakon. Ezt az orvosmeteorológia fronthatásnak nevezi. Én szerencsére nem vagyok érzékeny ilyenekre, viszont a kezdõ, meg bizonytalankodó vezetõkre nagyon. Ha ilyennel találkozol, térj ki, kanyarodj le, állj meg néhány percre, vagy húzz egy kövér gázt, és hagyd el azt a jármûvet minél elõbb! A hirtelen mozdulatokra hajlamos jármûvezetõ komoly veszélyforrás
.
Nem számíthatunk arra, hogy mindenki be fogja tartani a KRESZ szabályait. Sajnos mindig akadnak gondatlan gyalogosok és jármûvezetõk. Két saját példámat írnám le olyan esetekrõl, amikor váratlan forgalmi akadály okozott számomra veszélyt, és az említett fektetéses-csúszásos technikával tudtam a nagyobb bajt kiküszöbölni.
Én egy bácsit ütöttem el egyszer. Este volt és kivilágítatlan útszakasz, két buszmegállóöböl között akart átszaladni az út egyik felérõl a másikra. Középen „találkoztunk”, gyorsan oldalra vágtam az MZ-t, és így csak a kipufogó vége lökte hanyatt az idõs embert. Ha nem fektetem a motort, akkor telibe vágom õt, ami beláthatatlan következményekkel járt volna
.
Egy másik esetben télen nagyon csúnya idõ volt; ahogy esett, úgy fagyott. Lejtõs úton haladtam egy jobbkezes keresztezõdés felé. Egyszer csak megláttam, hogy balról egy nagy zöld Ifa teherautó szénnel megrakva csak jött, jött fékezés nélkül! Tiszta jégpálya volt minden. Na, egybõl elengedtem a motort! Ilyen könnyen még nem fektettem gépet. Sikerült a kerekek elõtt megállnom a csúszással. Pufajka volt rajtam, jól tapadt a jégen. A motornak pedig a lábtartója belevágott a jégbe, és ezért fékezõdött le idõben.
Mûszaki okokból adódó problémák
Ezek az esetek eddig a forgalomból adódó veszélyhelyzetek voltak, de vannak mûszaki problémából adódóak is. Defekt – ma már erre a gumibelsõ nélkülieknél azért sokkal kisebb az esélye –, lelazult alkatrészek, csomagok, menet közben leesett tárgyak (pl.:kesztyû, kulcs).
Én jártam úgy, hogy rosszul tekertem össze és rögzítettem a lezáró sodronyt, és beleért a kerékbe, amikor szétugrott menet közben. Nagyon fontos a mûszaki állapot tudatos kezelése, a motor rendszeres ellenõrzése, a guminyomás, az olajszint, a karok és bovdenek beállítása, hûtõvíz és fékolaj, illetve a betétek állapota. Itt nem lehet félvállról venni, és azt gondolni: jó az még egy ideig!
Ma már nem 70-80-nal száguldozunk, mint régen. Komoly teljesítményû gépek vannak alattunk, és ezért fokozott felelõsséggel tartozunk magunk és mások épsége megõrzése érdekében.
Útviszonyokból adódó balesetveszélyek
Azok vannak elõnyben motorozás terén, akik valamilyen motoros csapathoz tartoznak, és van kitõl tapasztalatokat szerezni, mivel nem mindig tudja megítélni egyedül az ember, hogy mikor lehet, és mikor nem szabad motorral a forgalomba kimenni. Ezért országon belül is lehetnek eltérések az útviszonyokban. Ha kezdõ vagy és bizonytalan az adott napi elindulásban, hívj fel idõsebb motorost, és kérjél tõle tanácsot, vagy inkább halaszd el a kétkerekezést, mert lehet, hogy nagyon drága vagy sokáig „emlékezetes” utat sikerül kifognod
.
A motorozásban több élvezetet adó momentum is van: a sebesség, a mozgékonyság, a kanyarok és a döntögetés... Fontos tudni közben, hogy mindaz, ami a motorozásban élvezetes, a figyelmetlenség miatt nagy veszélyt rejt magában. Ilyenek a kanyarok is. A kisodródás veszélye a csúszós, nedves úton, sóderszórt, kavicsterített útleágazásoknál és bekötõutakon. Nem látod, csak mikor alattad van, és nem tudod pontosan, hogy fékezz vagy gázt adj rá. Kanyarokban, útkeresztezõdésekben ezekre számítanunk kell.
Vannak esetek persze, amelyekre egyáltalán nem lehet számítani. Budapesten két kerület határán volt egy jól motorozható széles út. Épülõ lakótelep és szürkület volt, mert lámpát használtam (akkor még nem volt kötelezõ nappal bekapcsolni). Amint a lámpám fókuszába ért egy fekete keskeny sáv keresztben az úton. furcsa volt, ahogyan közeledek úgy nõ a sáv szélessége. Automatikusan fékeztem, de nem eléggé, mivel féktávolságon belül vettem észre, hogy az a fekete sáv egy több méter széles és mély szerelõgödör. Vészfék és farolás! Olyan közel sikerült megállnom a gödör szélénél, hogy ha a másik lábamat teszem le, akkor beborulok motorostul a több méteres mélységbe. (Na, itt nem engedtem el a motort.) Gondatlanok voltak az építõk, hogy nem táblázták ki tisztességesen ezt a területet.
Bár ma már jóval kevesebb a macskaköves út, és talán a vasúti vagy villamossínek is valamivel könnyebben átjárhatóak, mégis kell említenem néhány szót errõl is. Ha ferdén szelik át a sínek az utat, rá kell kanyarodni minél merõlegesebben, és ehhez hely kell. A tükörben meg kell gyõzõdni arról, hogy nem jön mögöttünk féktávon belül jármû. Az elcsúszás veszélye nagy, és ezt még fokozza, ha esik az esõ vagy locsolókocsi járt arra. Én még a zebra fehér csíkját és a csatornafedeleket is megközölöm. Ezek – ha az idõjárás nem épp a legjobb – meglepetéseket okozhatnak. Ugyanígy az olajfoltok is veszélyesek, amelyeket esõs idõben még meglátni sem lehet, nemhogy kikerülni. A sávok közepe a legszennyezettebb része az útnak, ezért ajánlatos inkább a sáv valamelyik harmadában haladni.
Szabadon élõ állatok
Hát erre csak az a tanácsom, hogy imádkozzon, aki ilyen szakaszon halad, mert 100%-os védelem erre sincsen kitalálva. Beszélnek vadriasztóról, hangos kipufogóról, csoportos haladásról, hogy teherautó után menjen a motoros a védelem miatt stb.
Én a nyolcvanas években a 62-es úton este 9-körül MZ/1-el haladtam Sárbogárdról a 7-es út felé, mikor elütöttem egy õzikét. 110 körül mehettem. Siettem, hogy utolérjem a trabantos barátaimat, hát, ráfáztam. A szerencsétlenségben még mindig szerencsém volt, hogy az állat pont az elsõ kerekemet trafálta el. Aki már kattintott el fényképezõgépet, tudja mi az 0.01 mp. Ennyi volt, amíg láttam az õzfejet, és már a földön is voltam. Rosszabb, mint egy orvlövész. A motor kifordult alólam, én a hátsómon csúsztam a töksötétben, motorom elõttem csúszott, és a lábtartója szikrázott, mint a csillagszóró.
Két dologtól féltem akkor: hogy felgyullad a motorom, illetve hogy meg ne elõzzem a gépet, mert engem is elüt úgy, mint az õzikét. Szerencsére épp bõrrel megúsztam, csak az ülepemrõl kopott le a nadrág, de az "alsó szintig". Ez egy történet tanulság és magyarázat nélkül, mert erre nincs ötletem, bevallom férfiasan.
Egyet lehet tenni: a tábla jelzése szerint is óvatosabban haladni az ilyen szakaszokon, állandóan számítani arra, hogy valóban kiugorhat egy állat az útra. Szürkülettõl ez a veszély hatványozott, mert akkor indulnak az õzek, rókák táplálék után.
Balesetek megelõzésének technikái
Folyamatos tájékozódás a tükrökön keresztül
Amikor postás voltam, sokat motoroztam jobbkezes utcákban, ahol állandó a körülnézési kényszer. Ha hátrafelé forgolódunk, az nemcsak a fárasztó, hanem az elõttünk zajló történésekkel kapcsolatosan a reakcióidõnk is kevesebbé válik. Azzal, ha gyakran belepislantunk a tükörbe, mindig tudjuk, mire számíthatunk az adott manõvernél. Itt jegyzem meg, nagyon fontos a jól beállított tükör! Fõleg akik parkolásnál a sisakjukat azon tartják, szokjanak hozzá, hogy elindulás elõtt igazítsák meg!
Meg kell tanulnunk még akkor is figyelni a tükröket, ha éppen nem készülünk sávváltásra, kanyarra vagy megállásra. Jó, ha mindig tudjuk, mi van mögöttünk, ki ért be minket, vagy kanyarodott le mögülünk. Sûrûn kell nézni a tükröket, és sosem hosszan! Ez valóban gyakorlás kérdése, hogy a benne látott kép ne zavarjon minket, hanem egy valós összkép alakuljon ki bennünk az elõttünk és mögöttünk zajló forgalomról.
Tehát nagyon fontos figyelnünk a mögöttünk jövõ jármûveket folyamatosan, de fékezéskor, irányváltoztatáskor különösen. Gyakran elõfordult velem, hogy egy-egy keresztezõdésben be akartam engedni egy „belógó orrú” autót, egy hosszú jármûszerelvényt, de a mögöttem lévõ jármûvek miatt úgy döntöttem, hogy ezt mégsem teszem meg.
Figyeld a mögötted jövõ jármûveket, és ha „tolnak” hátulról, „rajta vannak a rendszámodon”, akkor ilyen esetekben inkább ne engedd ki azokat a jármûveket, ne mondj le az elsõbbségedrõl, védd magadat azzal, hogy továbbhaladsz!
Sajnos sötétedés után a vezetõt inkább zavarja, mint segíti a tükör, ha a hátulról érkezõ fény tükrözõdése vakítja, de legalább észleli a motoros, hogy jönnek mögötte. Sötétben úgy kell beállítani a tükröket, hogy kényelmes testtartás mellett az embert ne vakítsa, de kis testhelyzet- vagy fejmozdítással bele tudjon nézni, és abból hasznos infót kaphasson.
A motoros helyzete és mozgása a jármûvek között
Most hogy engedélyezték a lámpához való elõre sorolást, sokan mindenáron ki akarják ezt használni, és elõretuszkolják magukat a tömött sávok között is. Nem kötelezõ! csak lehetséges az elõre sorolás!
Nem ajánlatos a sáv közepén haladni több okból kifolyólag. Már említettük az út közepén gyakori olajfoltokat. A másik ok, hogy nem minden autós lát téged a középsõ tükrében. Furgonok és kisteherautók nagy részén csak oldaltükör van. Nagyon fontos megszoknunk, hogy valamelyik sávharmadban motorozzunk. Így nemcsak hogy jobban lát minket az elõttünk haladó jármû, hanem manõverezni is jobban tudunk a sáv széle felé, pl. ha az elõttünk haladó hirtelen fékez.
Hogy melyik harmadban elõnyösebb haladnunk, az a forgalmi szituációtól függ. Ha adott a háromsávos út, akkor a középsõ sáv bal-harmadában megyek, mert ha gyorsítani akarok, akkor innen a belsõ sávba tudok majd mozdulni. Ha viszont jobbra tervezek kanyarodni, akkor a sáv jobb oldali harmadában érdemes haladnom, hogy keressem a sávváltást abban az irányban.
Párhuzamos közlekedés esetén ha a sávokban hasonló sebességben tudnak csak haladni az autók, érdemes arra is figyelnünk, hogy a helyzetünk a mellettünk lévõ sávban haladó autók közé essen. Hogy miért? Mert ha a saját sávunk megtorpan négy-öt kocsival elõttünk, akkor könnyen át tudunk igazodni a mellettünk haladó két jármû közé a másik sávba. Persze ez nem mentesít a betartani való kötelmek alól, hogy pl. irányjelezzünk, vagy hogy fokozatosan közeledõ helyzetünkkel is érzékeltessük sávváltási szándékunkat. Ha a melletted haladó autók közötti helyzetben vagy, akkor nem kell gyorsítanod, sem lassítanod a sávváltási manõverhez, nem változtatod meg a körülötted lévõ autók ritmusát, legfeljebb csak a gázról kell levenniük a lábukat, és fokozatosan, jól láthatóan „belefolyhatsz” a gyorsabban haladó sávba.
Jelent egy bizonyos fokú biztonságot az is, amikor csoportosan motorozunk (persze annak is megvannak a maga biztonsági szabályai), mivel nem szólózunk az autók között, hanem kitöltve a sávot egy tömbként haladunk, ezzel a többi jármû számára nagyon jól láthatóak vagyunk.
Nemcsak látni, látszani!
Hozzá kell szoknia a motorosnak ahhoz, hogy amint van testbeszéd, úgy van helyzetfelismerés is a közlekedésben. A partner viselkedésébõl, helyezkedésébõl lehet következtetni arra, hogy mit fog csinálni.Az ember a szemével legjobban a helyzetváltozást és az elmozdulást érzékeli. Ha csak fékezel, még nem biztos hogy idõben észreveszik. Viszont ha helyzetet is változtatsz – pl. sávon belül átmész a másik harmadba –, azt rögtön feltûnik az utánad jövõnek. Mozgásoddal jelzed, hogy tenni készülsz valamit, így a téged követõ vezetõ rákészülhet a fékezési szándékodra is. Újra megemlíteném a tükör használatát, de most nem a tiedet, hanem az elõzendõ jármûét. Igen, hacsak nincs sötét, kell látnod, hogy észrevett! Ehhez neked kell úgy helyezkedned, hogy meglásd az arcát a tükrében.
Az index (irányjelzõ) használatát, tudom, lezseren kezeljük, mert mire villan, már végre is hajtottuk a mûveletet. De ha a másik jármû is ezt csinálja, akkor reklamálunk, mert nem volt idõnk észrevenni, mit akar. Jelezd idõben a szándékodat, adj elég idõt a körülötted lévõknek arra, hogy kiszámítsák, mit fogsz tenni!
A sikeres elõzés feltételei
Elõzni nem kötelezõ, csak lehetõség. Nem elég csak kényszert érezni az elõzésre, és belekezdeni, hogy lesz valahogy, hanem meg is kell azt terveznünk!
Az elõzés csak akkor valósítható meg, ha szembõl nem zavarják, és befejezve a manõvert, majd vissza tudok térni a saját oldalamra, illetve az elõttem haladó egyik jármû sem akar balra kanyarodni, megállni és egyéb akadályt képzõ tevékenységet foganatosítani.
Az elõzés a legveszélyesebb közlekedési manõver. Nekünk jármûvünkbõl adódóan könnyebb a dolgunk – gondolják sokan –, mert keskenyek, mozgékonyabbak vagyunk és fürgébbek. Ez igaz is lenne, ha egyedül lennénk az utakon. A "puhatestûek" (gyalogosok) után mi vagyunk a következõ legveszélyeztetettebb közlekedõk, akik szinte minden külsõ hatást a testünkkel fogunk fel. Ezért nekünk kell magunkra vigyáznunk, és nem arra számítanunk, hogy más vigyáz ránk, mondván: „látja a másik, hogy jövök, majd lehúzódik”. Hiába nézel ki úgy, mint egy feldíszített karácsonyfa, ha a sebességed olyan nagy, hogy reakcióideje sincs a partnernek, nemhogy cselekedjen az érdekedben.
Mindenki jól vésse a gázmarkolatos jobb kezébe: ha lakott területen haladó jármûvek között még 30-40 km-el gyorsabban megy a többi jármûnél, senki nem fogja észrevenni, és elõbb utóbb felkenõdik valakire!
Nem szabad „rátapadni” senkire! Téves felfogás, hogy úgy jó elõzni, ha minél közelebb vágok ki az elõttem haladó jármû mögül, mondván, hogy így rövidebb a megtett elõzési út. Ez még akkor is téves, ha a mai gyors motorokon a nagy sebességkülönbség miatt az az érzésünk a forgalomban, mintha álló autókat kerülgetnénk. Ha a sebesség függvényében nem tartok biztonságos féktávolságot, hát meglepetések érhetnek pl. egy légfékes monstrum mögött. (A sebességgel négyzetesen nõ a féktávolság!)